– Eszter, beszélnünk kell – szólalt meg Gábor.

– Miről? – kérdezte a nő, és a konyharuhába törölte a kezét.

– A pénzről. Szükségem van húszmillió forintra.

Eszter értetlenül ráncolta össze a homlokát.

– Mégis mire kellene neked ekkora összeg?

– Megígértem Nórának a jubileumára. Ez lesz a családi ajándékunk.

– Miféle ajándék? Gábor, miről beszélsz te?

– Ne játszd meg magad! – keményedett meg a férfi hangja. – Tudok a megtakarításodról. Láttam a számítógépen. Több mint huszonegymillió forint. Azt hitted, el tudod dugni előlem?

Eszter arca egy pillanat alatt elsápadt.

– Te kutakodtál a személyes dolgaim között?

– Ne tereld a szót! Az a pénz közös vagyon! Férj és feleség vagyunk, ugyanannyi jogom van hozzá, mint neked!

– Gábor, az a megtakarítás az én vállalkozásomból származik – mondta Eszter remegő, de határozott hangon. – Az én munkámból. Évek óta teszem félre. Semmi közöd hozzá.

– Hazudsz! Házasságban minden közös! És én már szavamat adtam Nórának. Ő számít rá. Azt akarod, hogy nevetségessé tegyél a saját családom előtt? Hogy hazugnak lássanak?

Eszter ösztönösen hátralépett.

– Ezt a pénzt nem adom oda. Főleg nem azért, hogy a nővérednek villogj vele. Elment az eszed?

Gábor arca eltorzult a dühtől. Felkapta az asztalról a kulcscsomót, és teljes erőből a falhoz vágta.

– Akkor másképp csináljuk! Most azonnal megmondod, hol tartod a bankkártyát, különben én magam keresem meg!

Azzal berontott a hálószobába. Feltépte a szekrényajtót, kirángatta a cipősdobozokat, és egymás után hajigálta őket a földre. Eszter rémülten sietett utána.

– Azonnal hagyd abba!

Gábor azonban már a komód fiókjait rángatta ki. Mindent kiborított belőlük: fehérneműk, iratok, kozmetikumok szóródtak szét az ágyon és a padlón. Őrjöngve kutatott tovább, mit sem törődve Eszter kétségbeesett kiáltásaival.

– Hol van? – ordította Gábor, miközben tovább túrta a holmikat. – Hová dugtad el?

Eszter odalépett, és megpróbálta elrántani a komódtól. Gábor erre hirtelen megpördült, és olyan erővel taszította félre, hogy az asszony megtántorodott, majd háttal nekiütődött az ajtófélfának.

– Ne állj az utamba! – bömbölte magából kikelve.

Aztán végigviharzott az egész lakáson. Egyetlen szekrényt, egyetlen fiókot sem hagyott érintetlenül. A nappaliban feltépte az íróasztalt is, és mindent, amit benne talált, a földre söpört. Eszter az ajtóban dermedt meg, egész testében remegve a félelemtől és a felháborodástól. Úgy nézett a férjére, mintha egy idegent látna maga előtt.

Amikor sehol sem bukkant rá arra, amit keresett, Gábor a nappali közepén torpant meg. Kapkodva vette a levegőt, szeme zavarosan, szinte eszelősen villogott.

– Nem fogom fel, hová rejtetted azt az átkozott pénzt! – sziszegte. – Az ötmilliódat már odaígértem Nórának a jubileumára!

Egyetlen ugrással Eszter előtt termett, megragadta a vállát, ujjai fájdalmasan belemélyedtek a bőrébe.

– Beszélj! Hol van a bankkártya? Hol tartod az iratokat?

Úgy rángatta, mintha nem is ember volna, hanem valami élettelen rongybábu. Eszter próbálta kitépni magát a karmai közül, de Gábor szorítása hajthatatlannak tűnt.