— Felnőttek — sóhajtott Erzsébet. — Hihetetlen, milyen gyorsan elszaladtak az évek.

Ekkor nyílt a fürdőszoba ajtaja, és megjelent Gábor. Magas, jó kiállású férfi volt, a halántékán néhány alig látható ősz szállal. Friss inget vett fel, nadrágja élesen vasalt volt, és drága parfüm illata kísérte minden mozdulatát.

— Erzsébet! — tárta szét a karját széles mosollyal. — Micsoda öröm látni! Maga évről évre fiatalabbnak tűnik.

— Szervusz, Gábor — biccentett az asszony visszafogottan. — Gratulálok a házassági évfordulótokhoz.

— Bizony, tizenöt év — karolta át Gábor Lilla vállát. — Szinte észre sem vettük, igaz, drágám?

Lilla mosolygott ugyan, de a mosoly nem ért el egészen a szeméig. Ügyesen kibújt a férje karjából, és inkább az asztal körül kezdett sürögni-forogni.

— Felbontom a bort — mondta, és már indult is a konyha felé.

— Adjak egy kezet? — mozdult Erzsébet.

— Maradj csak, anya, pihenj egy kicsit. Megleszek.

Amint Lilla eltűnt a konyhában, Gábor helyet foglalt az anyósa mellett.

— Hogy szolgál az egészsége? — kérdezte. — Lilla említette, hogy járt kardiológusnál.

— A koromhoz képest nincs okom panaszra — vont vállat Erzsébet. — Felírt egy rakás pirulát, a felét be sem veszem. Ugyan már, mit tudnak ezek az orvosok?

— Az egészséget nem szabad félvállról venni — közölte Gábor kissé tanító hangon. — Ebben az életkorban minden napnak jelentősége van.

Erzsébet szemöldöke egy pillanatra megemelkedett, de nem szólt semmit. Közben Lilla visszatért a borosüveggel, és sorban megtöltötte a poharakat.

— Igyunk kettőnkre, Lillára és rám — emelte fel Gábor a poharát. — Erre a tizenöt esztendőre, amely úgy suhant el, mintha csak egyetlen nap lett volna.

— Rátok — mondta Erzsébet, és ivott egy kortyot. — Maradjon köztetek továbbra is békesség.

Lilla csendesen mosolyogva koccintott. Az asztalon ott sorakozott a francia saláta, a hidegtál, a sütőből pedig már a készülő főétel étvágygerjesztő illata áradt.

— És a munkával mi újság, Gábor? — fordult hozzá Erzsébet. — Lilla azt mesélte, hogy előléptetés van kilátásban.

— Igen, gyakorlatilag már csak a hivatalos bejelentés hiányzik — egyenesedett ki Gábor, szemmel láthatóan élvezve, hogy a sikereiről beszélhet. — Rövidesen én veszem át az osztály irányítását.

— A bérem is nagyjából harminc százalékkal emelkedik majd.

— Ez igazán jó hír — biccentett elismerően Erzsébet. — És veled mi van, Lilla? Hogy boldogulsz a könyvelésben?

— Ugyanúgy, mint eddig — felelte Lilla egy apró vállrándítással. — Számlák, kimutatások, bevallások, határidők. Nem éppen kalandos világ.

— Viszont kiszámítható — szúrta közbe Gábor. — Ráadásul közel van az iroda. Bezzeg nekem minden reggel át kell vergődnöm a fél városon.

— Lilla gyerekkora óta ilyen: mindig a biztos talajt kereste maga alatt — nézett a lányára szeretettel Erzsébet. — Már az iskolában is megbízható volt, alapos, lelkiismeretes.

— Igen, benne aztán van tartás — helyeselt Gábor. — Nem olyan, mint egyesek nálunk. Képzelje el, Erzsébet, az egyik kolléganőm egyetlen év alatt három férjen is túladott! Hát lehet ezt követni?