Eszter már nem tudta eldönteni, nevessen-e vagy kiabáljon.

— Szóval ezt javasolja? Üljek itt tétlenül, és várjam, amíg a maga tisztességtelen fia egyszer talán méltóztatik visszaemlékezni arra, hogy már van egy családja? Sírás között lessem haza, erre gondol?

— Pontosan. Várnod kell! — vágta rá Katalin, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondaná. — Márk előbb-utóbb visszatér, meglátod. Én pedig beköltözöm hozzátok, és szemmel tartalak. A fiam még meg is köszöni majd nekem.

— Szemmel tartani? — Eszter hitetlenkedve meredt rá. — Most már tényleg kezdem azt hinni, hogy magának nem itt, hanem valami zárt osztályon volna a helye. Maga nem házőrző, én pedig nem valami értéktárgy vagyok, amit vigyázni kell.

— Akárhogy is, én…

— Nem! — csattant fel Eszter. — Megmondtam: maga nem költözik ide. Egy percig sem. Menjen el innen!

Olyan élesen kiáltott, hogy még saját magát is meglepte a hangja. A férje árulása még eleven sebként lüktetett benne, és erre ráadásként megkapta ezt az abszurd jelenetet. Hogy őt őrizni kellene? Nevetséges. Ha valakinek elmesélné, talán el sem hinné. Vagy Katalin az egészet csak azért adta elő, hogy valahogy kicsikarja Márktól a korábban beígért pénzt?

— Ezt még megbánod, Eszter — sziszegte az anyósa sértetten. — Nagyon is meg fogod bánni. Én a javadat akarom. A férjed majd kijózanodik, ráébred, hogy ott, annál a nőnél nincs rá szükség, elmúlik ez a hóbort, és hazajön. Itt várná az otthona, a gyerekei, te, a rendes, hűséges felesége. Nem kellene feldarabolni a házat, eladni semmit, minden maradhatna úgy, ahogy volt. Te viszont, úgy látom, kész vagy lerombolni mindazt, amit a fiammal éveken át felépítettetek.

— Én rombolom le? — Eszter szinte levegőt sem kapott a döbbenettől. — Én? Maga hallja egyáltalán, miket beszél?

— Igen, te! — jelentette ki Katalin makacsul. — Egy asszony dolga, hogy összetartsa a családot. Mindegy, milyen ostobaság fordul meg egy férfi fejében, a feleségnek meg kell őriznie az otthon melegét. A nőknek okosabbnak kell lenniük a férjüknél.

Eszternek ennyi elég volt. Belefáradt ebbe az esztelen prédikációba. Megfogta Katalin karját, és bár az tiltakozott, kivezette a kapuig. Aztán becsukta mögötte, és még a plusz reteszt is ráhúzta.

— Hát akkor ennyi — mondta halkan, inkább magának, mint neki.

Katalin megsértve, feldúltan, de eredménytelenül távozott a fia és a menye házából. Amit el akart érni, abból semmi sem sikerült. A fejében azonban máris új terv kezdett körvonalazódni.

Mindenekelőtt ki kellett derítenie, ki az a Nóra, aki így beférkőzött Márk életébe. És azt is tudnia kellett, vajon mit szólna ez a nő ahhoz, hogy Márk az anyját is támogatni akarja.

Ezekkel a gondolatokkal újra elővette a telefonját, és felhívta a fiát.

— Márk, én továbbra sem helyeslem, hogy otthagyod a feleségedet meg a gyerekeidet — kezdte szemrehányó hangon. — Meggondolatlan döntés ez. De mondd csak, ez az új választottad valóban megér ennyi áldozatot? Nem lehetett volna elintézni egy futó kalanddal, ha már ennyire nem bírtál magaddal?

— Anya, milyen kalandról beszélsz? — sóhajtott Márk. — Szeretem Nórát. Ráadásul hamarosan gyermekünk születik. Ettől még Martint és Lillát természetesen nem fogom elhagyni.

— És mikor mutatod be nekem? Jogom van tudni, kire bízod magad.

— Most nem alkalmas — felelte a fia óvatosan. — Nóra nem szereti, ha a rokonok beleszólnak a magánéletébe. Úgyhogy egyelőre ne számíts erre.

— És a pénz? — tért rá Katalin arra, ami valójában leginkább nyomasztotta. — Megígérted, hogy adsz a hűtő javítására.

— Tudom, anya. Pár napja még tényleg ezt mondtam. Csakhogy akkor még nem volt végleges, hogy elmegyek Esztertől. Még minden bizonytalan volt. Azt is tudod, hogy Eszter soha nem akadályozta, ha segíteni akartam neked. De most más a helyzet. Rengeteg kiadás szakadt rám egyszerre: Nóra, a baba, az új élet… Szóval ezt most felejtsd el.

Katalin elsápadt a felháborodástól.

— Hogyhogy felejtsem el? Nekem tényleg szükségem van arra a pénzre!

— Kérd meg Esztert. Hátha ő ad.

— Ő? Ugyan már! Kidobott a kapun, az a szemtelen. Persze valahol érthető, dühös rád. Csakhogy most én iszom meg a levét. Mit kezdjek így? Miért nem tudtatok együtt maradni? Mindene megvolt annak a házasságnak, hogy boldogok legyetek, ti pedig képtelenek voltatok megtartani.

Katalin még folytatta volna a maga anyás, keserű okoskodását, de a vonal túlsó végéről már nem érkezett válasz.