„Apa, a „reprezentatív jelleg” azt jelenti, hogy anya három órán át áll a tűzhely mellett, miközben te bácsiknak meséled, milyen sikeres vezető vagy? Bevezették nálunk a feudalizmust, csak én átaludtam a rendelet kihirdetését?” vágta oda a tizenkét éves Lilla szarkasztikusan
Az önző, megfélemlítő hatalom gusztustalanul igazságtalan.
Gábor nem kért meg semmire. Ő közölt. Úgy tette le elém az akaratát, mintha ítéletet olvasna fel egy tárgyalóteremben, ahol egyszerre bíró, ügyész és az a komor alak is, aki rárivall mindenkire: „Felállni!” Elém csúsztatott egy vastag, elegáns papírra nyomtatott bevásárlólistát, majd gondosan manikűrözött körmével rákoppintott.
— Pénteken vacsorát adunk. Befektetők jönnek. Az étterem személytelen, Anna. Nekik valami… — hatásszünetet tartott, nyilván a rangjához illő szót keresve — valódi, családias melegség kell. Te biztosítod a hátteret.
Végigfuttattam a szemem a felsoroláson. Fürj áfonyamártásban, kaviáros kosárkák — természetesen fekete kaviárral, mert a piros nyilván a köznépnek való —, házi Napóleon-torta.
— Gábor — mondtam nyugodtan, fel sem nézve a laptopomról —, összekeversz egy cateringcéggel. Előfordul. Csakhogy a cateringnek árlistája van, nekem pedig péntekre programom.
A férjem megigazította a mandzsettagombját. Nála ez a mozdulat azt jelentette: „Most bekapcsolom a felsővezetői üzemmódot, reszkessetek, alattvalók.”
— Anna, ne kezdjük ezt a passzív ellenállást. Ez stratégiai találkozó. Az otthonom a névjegykártyám. Gondolom, te is szeretnéd, ha lenne miből nyaralni mennünk. Akkor viselkedj ennek megfelelően. Én teremtem elő a pénzt, én hozom a döntéseket. A te feladatod az atmoszféra megteremtése. Ja, és vedd fel azt a piros ruhát. Kiemeli a… reprezentatív jelleget.
Ekkor becsoszogott a konyhába Lilla, a lábán óriási szörnymancsokat formázó papuccsal. A tizenkét éves lányunk áthajolt a vállam fölött, belepillantott a listába, halkan felhorkant, aztán megszólalt:
— Apa, a „reprezentatív jelleg” azt jelenti, hogy anya három órán át áll a tűzhely mellett, miközben te bácsiknak meséled, milyen sikeres vezető vagy? Bevezették nálunk a feudalizmust, csak én átaludtam a rendelet kihirdetését?
Gábor lassan felé fordította a fejét. Az arckifejezése olyan volt, mintha épp most siratná el a patriarchátus elveszett dicsőségét.
— Lilla — csendült meg a hangja hidegen —, rendes társaságban a gyerekek nem kommentálják az apjuk döntéseit. Menj, tanulj.
— Már kész vagyok. Neked viszont ajánlom, hogy keress rá arra a szóra: delegálás — vágott vissza a lányom, miközben joghurtot vett ki a hűtőből. — Mert mintha akadoznának a vezetői készségeid. Anyát úgy próbálod irányítani, mint egy nyomtatót: megnyomod a gombot, és kijön az eredmény. Csak hát a papír néha begyűrődik.
Gábor úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és ismét rám szegezte a figyelmét.
— Röviden: mindent elmondtam. A kártyán van pénz. Este hétre ragyogjon a lakás. És a holmijaidat is tüntesd el a nappaliból.
— A kanapén tornyosuló könyvekkel kezdd. Zavarják az összképet, csak vizuális zajt csinálnak.
Azzal sarkon fordult, és kivonult, maga után hagyva a drága parfüm illatát meg azt a fullasztó önhittséget, amely szinte külön életet élt körülötte. Lenéztem a listára. Fürj. Hát persze. Mi más is hiányozhatna egy átlagos péntek estéből?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz