Hátralépett. Nem maradt érve.

Az ünnepség napján együtt érkeztünk meg a szüleihez. Nóra asszony úgy lebegett végig a lakáson, mint egy háziasszonyi diadalmenet főszereplője; drága parfüm és önelégültség illata lengte körül. A vendégek már gyülekeztek, hangosan nevettek, és sorra dicsérték a díszítést, a terítéket, az egész pompás előkészületet.

— Annácska, megjöttél! — trillázta, és puszit nyomott az arcomra. — Elhoztad a hidegtálat? Na gyerünk, tedd csak ki gyorsan, az emberek már éhesek.

Egy szót sem szóltam. Bementem a konyhába, és elkezdtem kibontani a dobozokat. A mozdulataim pontosak voltak, nyugodtak, begyakorlottak.

Elővettem a három nagy, sötét palatálat, amelyeket magammal hoztam.

Az elsőre aszalt szilvával és sárgabarackkal töltött kacsatekercs került, rozmaringágakkal és balzsamecetes krém apró cseppjeivel díszítve.

A másodikra a rákos-avokádós terrine-t helyeztem, fényesre simított, hibátlan formában. A harmadik tálat pástétomokból és galantinból álló apró mozaik borította, fügekonfittal és pirított dióval kiegészítve.

Ez már nem egyszerű étel volt. Ez állítás volt. Válasz. Nyílt üzenet.

Amikor bevittem a tálakat a nappaliba, a beszélgetés egy pillanat alatt elhalt. Harminc szempár szegeződött a kezemre. Az egyik távolabbi rokon halkan füttyentett.

— Hűha… Nóra asszony, ezt a gyönyörűséget maga készítette?

Az anyósom, aki addig a szoba közepén állt, lassan felém fordult. A mosolya először megdermedt, aztán szinte lecsúszott az arcáról.

A tálakat nézte, és a szemében pontosan azt láttam, amire számítottam: döbbenetet, amely mögött ott forrt a düh.

— Ezt… ezt Anna csinálta — préselte ki magából, miközben minden erejével próbálta megőrizni a tartását. — Megkértem, hogy segítsen a hidegtállal.

A vendégek azonnal morajlani kezdtek, kérdések záporoztak felém.

— Anna, maga tanulta ezt valahol? Ez teljesen profi munka!

— És ez micsoda? Ebből lehet kóstolni?

Mosolyogva válaszoltam mindenkinek, és sorra elmagyaráztam, miféle fogások kerültek eléjük.

melyik tálon mi található, miből készült, és hogyan érdemes megkóstolni. A társaság lassan az asztal köré gyűlt, aztán alig telt el egy perc, már csak elragadtatott sóhajok, halk felkiáltások és elégedett hümmögések hallatszottak. Nóra aszpikos fogása és a túlsütött marhahúsa egyetlen pillanat alatt háttérbe szorult, mintha soha nem is lett volna az ünnepi asztal főszereplője.

Akkor lépett oda hozzám, amikor néhány másodpercre egyedül maradtam az ablak mellett.

— Te szándékosan meg akartál alázni? — sziszegte olyan halkan, hogy rajtam kívül senki ne hallja. Az arca fakó volt, ujjai görcsösen ökölbe záródtak.

Egyenesen a szemébe néztem. Furcsa nyugalom telepedett rám: már nem féltem tőle, és nem is akartam mindenáron megfelelni neki.

— Én csak elkészítettem a hidegtálat, Nóra — feleltem csendesen, de határozottan. — Úgy, ahogyan tudom.

Láttam rajta, hogy készül visszavágni. Már nyitotta is a száját, hogy rám zúdítsa a haragját, amikor apósom, Gábor hangja átvágott a zsivajon.

— Nóra, gyere csak ide! Nézd meg, mit alkotott Anna! Hát ez kész művészet!