Aznap este Erika meg is jelent náluk. Nem kopogott különösebben udvariasan, és amikor belépett, egyáltalán nem próbálta leplezni elégedettségét.

— Nos, menyecském, gratulálok — mondta, de a hangjában nem volt valódi kedvesség. — Viszont jobb, ha már most tudod: az nem fog menni, hogy ráülsz a fiam nyakára. Úgyhogy ideje visszavenni a vásárlásokból, meg a finom falatokból is.

— Én… — kezdte Eszter, de a mondat nem jutott tovább.

— És még valami — folytatta Erika, mintha teljesen természetes volna, hogy ő osztja ki az utasításokat. — Ha majd otthon leszel, elvárom, hogy a lakás rendben legyen. Nem úgy ímmel-ámmal, hanem rendesen. Minden nap ránézek majd.

A szavai úgy csapódtak Eszter arcába, mint a hideg eső. Mozdulatlanul állt, és érezte, ahogy az a törékeny boldogság, amelyet az elmúlt órákban próbált magában életben tartani, darabokra hullik.

Aztán valami mégis megmozdult benne. Nem hangosan, nem látványosan, de határozottan.

— Köszönöm az aggodalmát, Erika — mondta lassan. — Úgy érzem, elmondta mindazt, amit akart. Örülök, hogy ennyire foglalkoztatja a pénzügyeink kérdése, de ez a mi életünk, és ha valóban gyerekünk lesz, akkor ő is a mi gyermekünk. Arra kérem, hogy a jövőben kíméljen meg a kéretlen tanácsaitól.

Ezzel hátat fordított, és kiment a szobából.

Erika néhány másodpercig szóhoz sem jutott. Aztán kitört belőle a felháborodás. Emelt hangon méltatlankodott, Tamás pedig azonnal mellette termett, és próbálta csitítani.

— Anya, ne vedd komolyan — mondogatta. — Tudod, most a hormonok beszélnek belőle.

— Még csak most derült ki, és máris ő akar diktálni! — sziszegte Erika.

Eszter hallotta őket a hálóból, de nem kelt fel. A hátán feküdt, a plafont nézte, mintha ott megjelenhetne a válasz arra, hol siklott félre minden. A mellkasában keserű, fullasztó érzés terjengett. Úgy érezte magát, mint akit egy szép csomagolással rászedtek: kívülről minden rendben lévőnek tűnt, belül azonban rothadt volt az egész.

Később, amikor a konyhából végre elhalt a zaj, Erika hazament, Tamás pedig belépett a hálószobába. Láthatóan elégedett volt, szinte jókedvű. Lefeküdt mellé, elhelyezkedett, és néhány percen belül elaludt.

Eszter meg sem fordult felé.

Másnap reggel, amikor a nap fénye még csak éppen elkezdte bevilágítani a szobát, Eszter kiment a fürdőszobába. Ott értette meg, hogy a ciklusa mégis megindult. A teszt tévedett. Vagy a teste játszott vele kegyetlen tréfát. Valószínűleg csak valamilyen hormonális zavar volt, semmi több.

Leült a kád szélére, és hosszú ideig mozdulatlan maradt. Furcsa, keserű keverék kavargott benne: csalódottság és megkönnyebbülés egyszerre. Az egyik fele már belekapaszkodott abba a gondolatba, hogy anya lesz. A másik fele viszont az előző este óta rettegett attól, milyen élet várna rá így Tamás és Erika mellett.

Amikor végül kiment a konyhába, Tamás már ott állt. Vizet töltött magának, lustán nyújtózkodott, mintha semmi különös nem történt volna.

— Mindjárt jön anya — közölte olyan közömbösen, mintha csak az időjárásról beszélne.

Délelőtt tíz óra volt.