– Gábor, őszintén mondom, nem hittem volna Lilláról, hogy képes ilyesmire – jegyezte meg, miután végighallgatott. – Mindig olyan megfontoltnak tűnt.

– Én is ezt gondoltam róla. Aztán tessék: gyereket vár valakitől Szegeden. Bárcsak soha ne derült volna ki.

– Rendben, tegyük fel, hogy megtörtént, amit mondasz. De a terhesség… Mit akarsz most csinálni?

– Fogalmam sincs, Tamás. Legszívesebben mindent hátrahagynék, és elmennék. Csakhogy ott van Márk. Én apa nélkül nőttem fel, pontosan tudom, milyen az. Nem akarom, hogy ő is ezt élje át.

Még beszélgettünk egy darabig, aztán lefeküdtünk. Reggelre eldöntöttem, hogy hazamegyek. Valamit kezdeni kellett ezzel a helyzettel. Amikor beléptem a lakásba, Lilla éppen reggelit adott a fiunknak.

– Apa! Hazajöttél? – örült meg Márk. – Azt hittem, ma anya visz iskolába.

– Nem, kisfiam. Ma én kísérlek el.

Lilla röviden rám pillantott. A tekintete óvatos volt, szinte kutató.

– Kérsz reggelit? – kérdezte halkan.

Nem válaszoltam. Egyszerűen nem tudtam, hogyan kellene ezek után beszélnem vele. Úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, képtelen voltam. Másképp pedig egyelőre nem akartam.

Amíg Márk összekészülődött, én az előszobában vártam. Aztán együtt indultunk el. Napközben megcsörrent a telefonom. Az anyósom neve villant fel a kijelzőn. Először legszívesebben kinyomtam volna, de valami mégis arra késztetett, hogy felvegyem.

– Gáborkám, komolyan beszélnünk kell – kezdte minden bevezetés nélkül. – Ne hozz elhamarkodott döntéseket. Lilla mindent elmondott, és én úgy gondolom, egy ilyen ostobaság miatt nem szabad szétrombolni egy családot.

– Gyere át ma este. Leülünk, és családként megbeszéljük – hadarta tovább, szinte levegőt sem vett közben, mintha esélyt sem akarna adni arra, hogy nemet mondjak.

Egyáltalán nem vágytam erre az úgynevezett családi tanácskozásra, de pontosan tudtam: ha nem megyek el, nem hagynak majd békén. Így estére ott voltam náluk. Lilla már várt. A szeme vörös volt, az arca könnyes, és úgy ült ott, mintha ő lenne az ártatlan áldozat.

Ahogy beléptem, rögtön rám zúdult minden. Az apósom próbált higgadt maradni, óvatos hangon kezdte:

– Gábor, ne hozz végleges döntést indulatból. Ne vágd el egy csapással az egészet.

Az anyósom azonnal átvette a szót:

– Pontosan! Az életben történnek hibák! Most csak magadra gondolsz, de mi lesz Márkkal? Ő mindent megérez! Neki most biztonságos, erős családra van szüksége!

Ekkor már nem bírtam tovább nyugodt maradni.

– Vagyis azt várják tőlem, hogy neveljem fel egy másik férfi gyerekét? – csattantam fel.

– És akkor mi van? – vágta rá az anyósom. – Egy gyerek vagy kettő, hol itt a különbség? Lilla megbánta, komolyan megbánta! Egyszerűen elgyengült, hibázott, ennyi az egész!

– Még nem döntöttem el semmit – mondtam végül fáradtan. – Időre van szükségem. Át kell gondolnom, mit akarok.

Ezzel részemről a beszélgetés véget ért. Felálltam, és eljöttem.

Azon az éjszakán egy percet sem aludtam. Csak forgolódtam, újra és újra végigpörgettem magamban mindent, más-más oldalról próbáltam nézni a helyzetet, de a válasz sehonnan sem érkezett meg. Reggelre viszont az anyósom már nálunk volt.