– Nem vehetted volna el más bankkártyáját – mondta Benedek határozottan. – Ez lopás. Ami történt, azért te vagy a felelős.

– Én vagyok az anyád! – ordította Kinga. – Hogy beszélhetsz így velem?

– Pont azért beszélek így, mert az anyám vagy – felelte Benedek, és fáradtan megcsóválta a fejét. – Mert szégyellem magam miattad. Felnőtt ember vagy. Nem lophatsz el valakitől egy kártyát, aztán nem háborodhatsz fel azon, hogy az illető letiltatja.

– Benedek, kisfiam – váltott Kinga hirtelen könyörgő, panaszos hangra. – Te is tudod, milyen nehéz nekem egyedül…

– Anya, elég – szakította félbe Benedek. – Te mindig találsz magadnak valamilyen kifogást.

De amit most műveltél, az akkor sem elfogadható. És ebben a helyzetben Réka mellett állok.

– Őt választod? – Kinga hangja megint éles sikoltásba csapott át. – Azt a… azt a kígyót, aki még a saját férje anyjának sem képes segíteni?

– Minden jót, anya – mondta Benedek, és bontotta a vonalat.

Néhány másodpercig teljes csend ült a konyhára. Benedek lassan letette a telefont az asztalra, aztán a feleségére nézett.

– Ne haragudj – szólalt meg végül bűntudatosan. – Eszembe sem jutott, hogy anya idáig képes elmenni.

Réka csak megvonta a vállát.

– Észrevettem, hogy eltűnt a kártyám. Ezért azonnal letiltattam.

– Jól tetted – Benedek megfogta a kezét. – Nagyon is jól.

– Benedek – Réka ujjai rászorultak a férje kezére –, az anyád nem fogja ennyiben hagyni. Meg fog próbálni valami mást is.

– Tudom – bólintott Benedek komoran. – De nem hagyom többé. Megígérem. Te vagy a feleségem. Te vagy nekem az első.

Réka halványan elmosolyodott. Három hónap óta először érezte azt, hogy a férje nemcsak szavakkal áll mellette, hanem valóban látja, mi történik, és tényleg támogatja őt.

Ekkor Benedek telefonja újra megszólalt. Kinga hívta. A férfi ránézett a kijelzőre, majd kinyomta. Egy perccel később megint csörgött. Benedek ezúttal lenémította a készüléket, és képernyővel lefelé fordította az asztalon.

– Egész éjjel ezt fogja csinálni – sóhajtott.

– Hadd csinálja – felelte Réka nyugodtan. – Előbb-utóbb majd belefárad.

Benedek hosszasan nézte a feleségét.

– Tudod, szégyellem magam – mondta halkan. – Miatta. Amiatt, hogy ilyen.

– Nem te nevelted ilyenné – jegyezte meg Réka szelíden.

– De túl sokáig tettem úgy, mintha nem látnám – rázta meg a fejét Benedek. – Mindig azt mondogattam magamnak, hogy hát anya ilyen, aggódik, nehéz neki, egyedül van… Erre kiderül, hogy gond nélkül ellopja más bankkártyáját.

– Ha valaki nagyon pénzt akar, sok mindenre képes – mondta Réka, miközben felállt, és elkezdte leszedni az asztalt. – Az a fontos, hogy most már te is tisztán látod.

Benedek szó nélkül mellé lépett, és segített elpakolni. Együtt mosták el a tányérokat, letörölték a pultot, rendbe tették a konyhát. A telefon közben újra meg újra felvillant a néma hívásoktól, de Benedek rá sem pillantott.

– És ha idejön? – kérdezte egyszer csak nyugtalanul. – Ha itt kezd el jelenetet rendezni?

– Nem engedjük be – válaszolta Réka egyszerűen. – Jogom van eldönteni, kit engedek be az otthonomba. Főleg akkor, ha az illető meglopott.