— Tessék — nyújtotta felé Réka a poharat, miközben egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét.

— Köszönöm — kapta ki a kezéből Kinga, gyorsan megitta. — Na, nekem mennem kell. Viszontlátásra.

Szinte kisietett a lakásból, olyan sebesen, mintha üldöznék. Réka néhány másodpercig az ajtót nézte utána, majd bezárta, és visszament a nappaliba. Odalépett a dohányzóasztalhoz, felemelte a táskáját, és kinyitotta.

A pénztárcája benne volt. Réka elővette, megnézte: a készpénz megvolt, a kártyák is a helyükön látszottak. Aztán mégis egyenként átszámolta őket. Egy hiányzott. A bankkártyája. Az, amelyikre a fizetése érkezett.

Réka szája sarkában keserű mosoly jelent meg. Hát így. Idáig jutottak. Kinga lopásra vetemedett.

Elővette a telefonját, és felhívta a bankot. Bediktálta a kártya adatait, igazolta magát, majd kérte az azonnali letiltást. Az ügyintéző megkérdezte az okot. Réka röviden annyit mondott: elveszett a kártya. A zárolást néhány percen belül rögzítették.

Letette a telefont, vett egy mély levegőt, aztán visszaült a laptop elé, hogy folytassa a munkáját.

Délutánra Réka befejezte a megbízást, még egyszer átnézte az anyagot, aztán elküldte az ügyfélnek. Hat óra körül lecsukta a laptopot, felállt az asztaltól, és kiment a konyhába vacsorát készíteni.

Benedek fél nyolc tájban ért haza. Látszott rajta, hogy hosszú nap van mögötte: fáradt volt, gyűrött, a mozdulatai is lassabbak a szokásosnál. Levette a kabátját, cipőjét, bement a fürdőszobába megmosakodni, majd néhány perc múlva már az asztalnál ült.

– Milyen napod volt? – kérdezte, miközben szedett magának a csirkés krumpliból.

– Egész rendben – felelte Réka, és teát töltött. – Leadtam a projektet. Az ügyfél elégedett volt.

– Az jó – bólintott Benedek. – Nálam sem volt vészes. A főnök megdicsérte a prezentációmat.

– Ügyes vagy – mosolyodott el Réka.

Nyugodtan vacsoráztak, olyan hétköznapi apróságokról beszélgetve, amelyekből egy átlagos este összeáll. Benedek elmesélte, hogy az egyik kollégája új autót vett, Réka pedig arról beszélt, hogy hétvégén szeretne elmenni egy bevásárlóközpontba, mert kinézne néhány függönyt a hálószobába. Semmi különös nem történt. Csak egy csendes, megszokott este két ember között, akik egy hosszú nap után végre leültek egymás mellé.

Aztán pont fél kilenckor megszólalt Benedek telefonja.

A férfi ránézett a kijelzőre.

– Anyám az – mondta, és különösebb gondolkodás nélkül kihangosította a hívást, majd letette a készüléket az asztal közepére. – Halló, anya.

– Benedek! – Kinga hangja élesen, szinte sikítva hasított bele a konyha nyugalmába. – Tudod te, mit művelt a feleséged?!

Benedek meglepetten Rékára nézett.

– Mi történt?

– Elvettem a feleséged kártyáját, gondoltam, veszek belőle egy kis ennivalót, erre nem fogadta el a terminál! – hadarta Kinga olyan hangerővel, hogy szinte recsegett tőle a telefon hangszórója. – Ott álltam a pénztárnál, mögöttem a sor, mindenki engem bámult! Az egész bolt rajtam röhögött! Megszégyenítettek a teljes szupermarket előtt!

Benedek kezében megállt a villa. Egy pillanatra mozdulatlanul nézte a telefont, aztán a feleségére pillantott. Réka azonban nyugodtan folytatta a vacsorát, mintha pontosan erre számított volna.