— Benedek, te is érzed, hogy ez így nincs rendben, ugye? — siránkozott a telefonban. — Én vagyok az anyád! Én neveltelek fel! A feleséged meg még ennyit sem hajlandó megtenni értem!

— Anya, Rékának megvan erről a véleménye — próbálta magyarázni Benedek. — Ő úgy gondolja, hogy a felnőtteknek magukról kell gondoskodniuk.

— Miféle vélemény ez? — háborodott fel Kinga Mihályné. — Ezt nem véleménynek hívják, hanem fösvénységnek! Önzésnek! Látom én, hogy te mennyit dolgozol érte, mennyi pénzt keresel, ő meg közben dugdossa a saját kis fillérjeit!

— Anya, elég legyen már — dörzsölte meg fáradtan az arcát Benedek. — Réka is dolgozik. Jó fizetése van. És a pénzt közös dolgokra költjük.

— Közös dolgokra — horkant fel Kinga Mihályné. — Értem. Tehát egy közeli hozzátartozónak segíteni már nem közös ügy? Szégyentelenek vagytok!

Benedek nem tudta, mit feleljen. Otthon a felesége hajthatatlan volt: egyetlen forint sem mehet az anyósának. Munka közben viszont folyton az anyja hívta, és a szívtelen menyére panaszkodott. A férfi két tűz közé szorult.

— Réka, nem lehetne mégis legalább egyszer segíteni neki? — hozta fel egyik este újra a témát Benedek. — Anya teljesen kikészült.

— Benedek, ezt már százszor megbeszéltük — mondta Réka, miközben megterített. — Nem fogom eltartani az édesanyádat. Ha te segíteni akarsz neki, tedd a saját pénzedből.

— De az én fizetésem elmegy a lakáshitelre meg az élelmiszerre — tárta szét a karját Benedek.

— Pontosan erről beszélek — tette le Réka a tányérokat az asztalra. — Nekünk is alig elég, amink van. Te pedig még anyádnak is adnál belőle.

— Ő az anyám!

— És ez a te gondod — nézett rá Réka hidegen. — Én nem fogom megváltoztatni az álláspontomat. Soha.

Benedek elhallgatott. Valahol mélyen tudta, hogy a feleségének igaza van: az anyja felnőtt ember, és saját magának kell boldogulnia.

Mégis, akárhányszor az anyja panaszos hangját hallotta a telefonban, Benedeknek összeszorult a gyomra.

Kinga azonban nem hagyta annyiban. Egyre sűrűbben kereste a fiát, és mindig akadt valami újabb indok. Hol beázott a tető, és sürgős javításra lett volna szükség, hol a hűtő mondta fel a szolgálatot, hol pedig a fogorvosi kezelésre kellett volna azonnal pénz. Benedek minden alkalommal továbbadta a kérést a feleségének. Réka pedig minden alkalommal nemet mondott. Ettől Kinga napról napra indulatosabb lett.

— Miféle asszonyt vettél te el? — emelte fel a hangját egyszer az anyja. — Hát nincs benne egy csepp irgalom sem? A férje anyja bajban van, őt meg hidegen hagyja!

— Anya, kérlek, ne kezdd megint — próbálta csitítani Benedek. — Réka egyszerűen másként látja ezt.

— Másként látja — horkant fel Kinga keserűen. — Persze, értem én, hogy látja. Magának mindent, a családnak semmit.

Az esküvő óta eltelt három hónap. Egy szerdai nap volt, teljesen átlagos hétköznap. Benedek reggel nyolckor elment dolgozni, Réka pedig otthon maradt, mert távmunkában végezte a feladatait. A laptop előtt ült, amikor dél körül megszólalt a csengő.

Kinyitotta az ajtót, és Kingát találta a küszöbön. Az asszony táskát szorongatott a kezében, és olyan mosollyal nézett rá, mintha a látogatása a világ legtermészetesebb dolga volna.