– Gyere nyugodtan – felelte Nóra higgadtan. – Itthon leszek.

Péntek este megszólalt a csengő. Gábor annak idején, amikor elköltözött, látványos büszkeséggel tette le a saját kulcsait az előszobai komódra, mintha ezzel is jelezni akarná: ő már nem tartozik ide. Nóra most ajtót nyitott neki.

A férfi kifogástalanul festett. Cipője fényesre volt pucolva, arcán gondosan meghagyott, enyhe borosta sötétlett, kezében elegáns bőrmappát tartott. Úgy lépett be a lakásba, mintha még mindig ő volna az úr a háznál. Lerúgta a cipőjét, és egyenesen a konyhába ment, természetesen, otthonosan, mintha soha egyetlen napra sem távozott volna.

– Kávéillat van – jegyezte meg, miközben leült az asztal mellé. – Töltesz nekem?

– A kávéfőzőt elvitted – emlékeztette Nóra, és a pultnak támaszkodott. – Én most instant kávét iszom.

Gábor arcán egy pillanatra átfutott valami zavarféle, de gyorsan rendezte a vonásait. Kinyitotta a bőrmappát, és elővett belőle egy gondosan összefűzött iratcsomót.

– Tessék. A vagyonmegosztási megállapodás. Mindent pontosan úgy foglaltattam bele, ahogy megbeszéltük. A lakás az enyém, a stúdió a tiéd. Az autó hozzám kerül, a nyaraló marad neked. Sőt, még abba is belementem, hogy az itteni bútorokat megtarthasd. Csak a hálószobai tévét viszem el, meg a dolgozószobából azt a bőrfotelt.

Nóra elé tolta a papírokat, majd a zakója belső zsebéből elővett egy drága töltőtollat.

– Olvasd át. Ha mindent rendben találsz, írd alá minden oldalon, hogy megismerted a tartalmát. A közjegyzőnél pedig majd hitelesítjük a végleges változatot.

Nóra azonban nem nyúlt az iratokért. Csak nézte a férjét, ajka szélén alig észrevehető, halvány mosollyal.

– Gábor, mondd csak… az új nőd tudja, milyen feltételekkel jársz ide hozzám egyezkedni?

Gábor homloka összerándult. Nyilvánvalóan nem tetszett neki, amerre a beszélgetés kanyarodott.

– Őt most miért kevered ide? Ez kettőnk ügye. Lilla nem szól bele. Megérti, hogy idő kell, amíg lezárom a dolgaimat a volt feleségemmel.

– Volt feleségeddel – ismételte Nóra csendesen. – Értem. Logikusan hangzik. Csak tudod, van itt egy apró probléma. Én ezt a megállapodást nem fogom aláírni.

Gábor arca egyetlen másodperc alatt megváltozott. A fölényes jóindulat eltűnt róla, helyét ingerültség vette át. Mélyet sóhajtott, aztán türelmetlenül megkocogtatta ujjával az asztallapot.

– Nóra, ezt már megbeszéltük. Most dacból akarsz ellenkezni? Pereskedni szeretnél? Fogd fel végre, te ostoba nő, hogy a bíróság éveket, idegeskedést és rengeteg ügyvédi költséget jelent. A végén pedig úgyis megfeleznek mindent. Ezt a lakást nem fogod teljes egészében megszerezni, mert házasság alatt szerzett közös vagyon! Én most egy békés, megaláztatások nélküli megoldást kínálok neked.

– Nem akarok pereskedni – Nóra ellökte magát a pulttól, és odalépett a konyhaszekrényhez. – A békés megoldással sincs semmi bajom. Egyszerűen csak nincs mit felosztanunk.

– Hogyhogy nincs? – Gábor hangja már forrni kezdett. – Elment az eszed? Egy száz négyzetméteres lakás jó környéken szerinted semmi?

Nóra szó nélkül kiment a konyhából. Pontosan fél perc múlva tért vissza, kezében egy kék műanyag dossziéval. Letette az asztalra, egyenesen Gábor iratcsomójának tetejére.