Eszter szó nélkül felállt. Odalépett a tálalószekrényhez, elővett egy vastag, áttetsző irattartót, és letette az asztalra.

— Itt vannak a lakás papírjai. Négy évvel az esküvő előtt vettem. Ebben van az egyéni vállalkozás bejegyzése, később a kft. alapítási dokumentuma, szintén a házasság előttről. Itt találják a bankszámlakivonatokat. Ezek az adóbevallások. És hogy teljes legyen a kép, külön összeraktam azokat az utalásokat is, amelyek az én számlámról mentek az ön fia kártyájára az elmúlt másfél évben. Nyugodtan lapozgassák. Csak előbb töröljék meg a kezüket, odakint latyak van.

Katalin hangja hirtelen vékonyabb lett.

— Azt akarod mondani, hogy Gergőnek itt semmi köze semmihez?

— A tulajdonomhoz? Igen, pontosan ezt. A kiadásaimhoz viszont nagyon is sok köze volt. Eddig.

— És most mit akarsz csinálni? — Gergő összehúzta a szemét. — Kiteszel az utcára?

— Nem akarok. Már döntöttem. Holnap beadom a válókeresetet.

— Pénz miatt? — felnevetett, de a szája széle megrándult. — Komolyan? Ennyire kicsinyes vagy?

— Nem a pénz miatt. A hazugságok miatt. Amiatt, hogy természetesnek vetted, hogy belőlem élsz, és közben biztos voltál benne, hogy nekem ezt kötelességem örökké tűrni. A pénz csak olyan tükör, amelyik smink nélkül mutatja meg az igazságot.

— Ezt még meg fogod bánni — mondta halkan Katalin. — Egy magára maradt nő hamar megtanulja, mennyibe kerül a büszkesége.

— Lehetséges. De legalább csendben fogom megbánni, és a saját pénzemből.

— Gergő, szedd össze a holmidat — sziszegte az anyja. — Itt minket már nem becsülnek.

— Mintha én annyira maradni akarnék — vetette oda Gergő, mégis úgy indult a szoba felé, mintha épp a trónjától fosztották volna meg, nem egy kanapétól.

A hálóban szekrényajtók csapódtak, zacskók zörögtek, fiókok csúsztak ki és vissza. Eszter közben lehajtotta a laptopját, leült, és néhány másodpercig csak bámulta a sötét ablaküveget.

Gergő később egy táskával a kezében állt meg a konyhaajtóban.

— Elégedett vagy? Azt hiszed, nyertél?

— Nem. Csak abbahagytam a vesztést.

— Kegyetlen vagy.

— Te pedig megszoktad, hogy a kedvesség azt jelenti: eltartanak, és közben senki nem kér számon.

— Ezt még fel fogom emlegetni neked.

— Ebben biztos voltam. Te a múlt nélkül egyáltalán nem tudsz létezni. A jelen túl sok erőfeszítést követelne.

Amikor az ajtó végre becsukódott mögöttük, a lakásban olyan sűrű csend maradt, hogy Eszter meghallotta a hűtő halk zúgását. Először fel sem fogta, mi változott meg ennyire. Aztán lassan megértette, mi hiányzik.

Az, hogy senki sem csoszog a folyosón, senki nem szuszog a kanapén, nem csapkodja a fiókokat, és nem kiabál át a másik szobából:

— Eszti, adj már kölcsön egy ezrest holnapig.

Visszaült a laptop elé, belépett a cég banki felületére, aztán mozdulatlanná dermedt. A képernyőn figyelmeztetés villogott: új eszközről próbáltak bejelentkezni. Alatta pedig ott volt egy előkészített utalás, nem is kis összeggel. Kedvezményezett: Katalin S.

— Te aljas szemét — mondta ki hangosan.

Nem kiabált. Nem remegett a hangja. Szinte ijesztően nyugodt volt.

A telefonért nyúlt, és azonnal tárcsázott.