— Persze. Csak minden második látogatáskor megkérdezte, mikor térek már észhez, és mikor hagyom abba ezt az üzletasszonyosdit. Meg azt is javasolgatta, hogy írassam a lakást a férjem nevére, mert „egy otthonban kell az igazi férfitámasz”. Emlékszem mindenre. Jó a memóriám. Éppen ezért nem hirtelen felindulásból tiltottam le a kártyát.

— Teljesen elszálltál magadtól, Eszter.

— Te meg túlságosan elkényelmesedtél, Gergő.

— És most mi lesz? Azt akarod, hogy menjek el rakodómunkásnak? Futárnak? Biztonsági őrnek? Hogy aztán még magasabbról nézhess le rám?

— Azt szeretném, ha egy felnőtt, egészséges férfi elkezdene a saját pénzéből élni. Bármit csinálhat. Akár átmenetileg is. Csak ne úgy, mintha görög tragédia lenne munkát vállalni.

— Neked könnyű ezt mondani. Te mindig ilyen hideg voltál. Nálad minden táblázatban létezik: bevétel, kiadás, elszámolás. Az emberek is csak sorok egy fájlban.

— Nem. Egyszerűen belefáradtam, hogy egyszerre legyek bankautomata, konyha, mosoda és ingyenes lelki szemetesláda egy olyan ember mellett, aki halálosan retteg attól a szótól, hogy munka.

— Te aztán… — Gergő elharapta a mondatot, felkapta a telefonját, és dühösen böködni kezdte a kijelzőt. — Rendben. Ha szép szóval nem érted meg, akkor most felhívom anyámat.

— Mindjárt ideér anya. Majd ő elmagyarázza neked, milyen hangon beszél az ember a családjával.

— Csak tessék. Már egészen kíváncsi vagyok, ma milyen műfajban érkezik az előadás. Tragédia lesz? Bírósági tárgyalás? Átokszórás? Vagy megint az a fejezet, hogy a nő feladata lelkesíteni a férfit, miközben az a kanapén gyűjti az erejét?

Nagyjából egy óra múlva úgy csapódott be az előszobaajtó, mintha nem egy kabátos asszony lépett volna be, hanem hatósági ellenőrzés tört rájuk.

— Eszter! — Katalin berontott a konyhába, a csizmáját sem vette le. — Mégis mit képzelsz magadról? Az egész bolt előtt megaláztad a fiamat!

— Nem én aláztam meg. Én csak nem voltam hajlandó tovább finanszírozni ezt a színjátékot.

— Neked nemcsak magadra kellene gondolnod! Férjhez mentél, nem albérleti szobába költöztél egy idegen mellé! A férjet támogatni kell, nem a földbe döngölni.

— Támogattam is. Huszonöt hónapon át. Ha kell, naptárból is megmutatom.

— Egy rendes feleség nem számolgat! — Katalin felháborodottan tárta szét a karját. — Egy férfinak, amikor nehéz időszakon megy keresztül, leginkább hitre van szüksége. Te meg még belerúgsz. Gergő érzékeny lélek.

— A nyaka viszont elég vastag. És meglepően kényelmesen elférnek rajta mások kezei. Az enyémek is rajta voltak, sajnos.

— Ne merj így beszélni! — csattant fel Gergő. — Anya, hallod ezt? Teljesen elvesztette a józan eszét.

— Hallom — vágta rá Katalin, aztán Eszter felé fordult. — És azt is látom, hogy túlságosan sokat képzelsz magadról. Azt hiszed, mert te keresel pénzt, jogod van másokat sárba tiporni? Ugyan ki lennél a család nélkül? Ülnél egyedül a mappáid között.

— Ez majdnem fenyegetésnek hangzott. De a „majdnem” még nem számít annak.

— Én nem fenyegetlek, csak figyelmeztetlek. Ami a házasság alatt keletkezett, az közös. A bevétel is. Ha okoskodni akarsz, majd a bíróságon hamar lefaragnak az önérzetedből.