— Menj el — mondta Mária halkan. — A pozíció betelt.

A férfi még néhány másodpercig mozdulatlanul állt, aztán felkapta az iratokat, összegyűrte őket a markában, és kiviharzott. Az ajtó újra nagyot csattant mögötte.

Mária egyedül maradt. A házban olyan csend lett, hogy hallani lehetett a falióra egyenletes ketyegését. Kiment a konyhába, felnyitotta a laptopját, és japán vacsorát rendelt: tekercseket, szasimit, miszólevest. Gábor ki nem állhatta a japán ételeket; mindig azt mondta, hogy az egész nem más, mint fű és nyers hal. Éppen ezért Mária hosszú évek óta nem evett ilyesmit.

Most viszont már lehetett.

Ezután felhívta a barátnőjét.

— Tudod, rájöttem valamire. A régi életem tényleg olcsóbb volt bármelyik bejárónőnél. Most egyszerűen lecseréltem szabadságra. Piaci áron.

A vonal túlsó végén a barátnője nevetni kezdett. A nevetése meleg volt és puha, mint egy takaró egy hideg estén.

Egy hónappal később Mária a belváros egyik teraszos kávézójában ült. Fehérbort kortyolgatott, közben a tabletjén nézte át az üzeneteit. Az N-Tech nemzetközi piacra lépett, és egy hét múlva Berlinbe utazott, hogy megnyissa a vállalat új kirendeltségét. Ekkor árnyék vetült az asztalára. Mária felpillantott, és Petrát látta maga előtt.

A lány megtörtnek tűnt. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, a korábbi drága ruhákat egyszerű, visszafogott ruha váltotta fel.

— Mária asszony… beszélhetnék önnel? — kérdezte halkan.

Mária egy kézmozdulattal hellyel kínálta. Petra leült, majd idegesen összekulcsolta az ujjait.

— Biztosan tudja, hogy egy héttel az értekezlet után elküldtek. Azt mondták, nem feleltem meg a feladataimnak — keserűen elmosolyodott. — De nem ezért jöttem. Csak szeretném elmondani, hogy nem tudtam. Nem tudtam, hogy ön a felesége. Azt sem, hogy ön a főnöke. Nekem azt ígérte, hogy mindent megad majd, hogy elválik, hogy együtt leszünk, és hamarosan a cég vezetői közé kerül.

Mária ivott egy korty bort, és ítélkezés nélkül nézett a lányra.

— Értem, Petra. A férfiak gyakran ígérnek aranyhegyeket, amikor ingyen takarítónőt keresnek maguk mellé. Csak egyszer eljön az a pillanat, amikor egy nő nem hajlandó tovább más rendetlenségét eltakarítani, hanem végre benyújtja a saját számláját.

— Csak azt akartam, hogy tudja — mondta Petra, miközben felállt. — Nagyon sajnálom.

Mária bólintott. A lány elment, és néhány lépés után beleolvadt a járókelők tömegébe.

Mária befejezte a borát, rendezte a számlát, majd beszállt az autóba. A repülőtérre a személyi sofőrje vitte. A csomagtartóban ott feküdt a bőröndje, a táskájában pedig az egyirányú jegy. Elővette a telefonját, és utoljára végigpörgette a névjegyeket. Gábor sokszor kereste, főleg éjszakánként, de a számát már két hete letiltotta.

Az autó felhajtott az útra, Mária pedig hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét.

Többé nem valakinek a felesége volt.

Ő lett a saját élete vezérigazgatója.

És ehhez a tisztséghez — a házassággal ellentétben — már senki jóváhagyására nem volt szüksége.