Lassan beszívta a levegőt, megigazította a blúza gallérját, és kilépett a műszaki helyiségből. Egyenletes léptekkel ment végig a folyosón, a háta egyenes volt, az arca rezzenéstelen. Visszatért az irodájába, kulcsra zárta maga mögött az ajtót, majd leült az íróasztalához. Belül tombolt benne a vihar, kívül azonban olyan nyugodtnak tűnt, mint egy befagyott tó sima felszíne. Olcsó cselédnek nevezte. Rendben. Akkor ideje lesz megtudnia, mennyi is az ő valódi ára.

Másnap reggel Mária behívatta Petrát. A lány bizonytalanul lépett be, szemmel láthatóan nem értette, miért kíván vele beszélni a vezérigazgató, hiszen addig legfeljebb udvarias biccentéseket váltottak a folyosón. Kezében határidőnaplót szorongatott, mintha bármelyik pillanatban utasításokat kellene lejegyeznie. Testhezálló ruhát viselt, világos haját gondos hullámokba fésülte, ajkán halvány rózsaszín rúzs fénylett. Mária mindezt féltékenység nélkül vette észre; inkább hűvös, szakmai érdeklődéssel figyelte a részleteket.

— Foglaljon helyet, Petra — intett a vele szemben álló szék felé. — Azt szeretném átbeszélni önnel, hogyan működik nálunk a munkahelyi etika. Mondja, milyen Gábor irányítása alatt dolgozni?

Petra erre láthatóan megkönnyebbült, és óvatos mosoly jelent meg az arcán.

— Nagyon jó. Gábor úr kiváló vezető. Rengeteget tanulok tőle.

— Pontosan mit? — Mária alig észrevehetően felvonta a szemöldökét.

— Hát… tárgyalástechnikát, ügyfélkezelést, ilyesmiket — Petra egy pillanatra elakadt. — Azt mondja, nagy tapasztalata van, és hogy az ő beosztása tulajdonképpen az egyik legfontosabb a vállalatnál.

Mária hátradőlt a székében. A lány nyilvánvalóan nem tudta, kivel ül szemben. Gábort befolyásos embernek képzelte, elhitte a kérkedését, és halvány fogalma sem volt róla, hogy éppen a vállalkozás valódi tulajdonosának irodájában beszél.

— Értem. Köszönöm, Petra. Most elmehet.

A lány felállt, kissé zavartan bólintott, majd távozott. Mária tekintete még egy ideig az ajtón maradt, aztán felemelte a belső telefon kagylóját, és kapcsoltatta a jogi osztályt.

— András, készítsen elő egy utasítást a fejlesztési részleg soron kívüli átvilágításáról. Teljes ellenőrzést kérek: reprezentációs költségek, kiküldetések, előlegek és elszámolások. Határidő: három nap.

Ezután a személyzeti vezetőt hívta.

— Katalin, kezdje el összeállítani a vezetői struktúra módosításához szükséges iratokat. Úgy döntöttem, ideje végre kilépnem a háttérből. Pénteken összdolgozói értekezletet tartunk, a részvétel mindenkinek kötelező.

A péntekig hátralévő napok különös, feszült várakozásban teltek Mária számára. Semmivel sem árulta el, hogy bármi megváltozott volna. Otthon ugyanúgy vacsorát készített, végighallgatta Gábor újabb panaszkodását a túlsózott levesről, bólintott, sőt még igazat is adott neki, amikor kellett. Gábor semmit sem vett észre.

Nem is nagyon lett volna miért gyanakodnia: Gábor általában sem vette a fáradságot, hogy igazán ránézzen. Mária pedig közben némán számolta a napokat.

Szerda este munka után bement egy bevásárlóközpontba, és megvette azt a ruhát, amelyet korábban csak a kirakat mögül nézett. Élénkpiros volt, szabadon hagyta a vállát, pontosan az a darab, amelyre Gábor két évvel azelőtt csak ennyit vetett oda megvetően: „közönséges”, meg hogy „nem a te alakodra való”. Mária felpróbálta a fülkében, végignézett magán a tükörben, és először hosszú idő óta elégedetten mosolyodott el. Az alakjával semmi baj nem volt. Gábor volt az, aki már régen elfelejtette, hogyan kell őt nőként látni.