Én is.

Először történt meg, hogy annak a régi utalásnak az emléke már nem mart belém.

Két évvel később Márk üzenetet küldött.

„Sok mindent megértettem. Vivien csak kihasznált. A gyerekek alig válaszolnak nekem. Beszélhetnénk?”

Hosszú ideig néztem a kijelzőt.

Aztán ennyit írtam vissza:

„Még mindig azt hiszed, hogy a fő gond Vivien volt. Emiatt nincs miről beszélnünk.”

Többé nem keresett.

Az egymillió-nyolcszázezer forintos utalás képernyőképét megtartottam.

Nem azért, hogy a szeretőjére emlékeztessen.

És már nem is csak bírósági bizonyítékként.

Ma bekeretezve lóg az irodám falán, a cég első szállítólevele mellett.

Alatta egy kis tábla áll:

„A legjobb befektetés az igazság, amelytől végre nem félsz többé.”

Néha az ügyfelek megkérdezik, mit jelent ez a felirat.

Ilyenkor azt felelem:

— Egyszer a férjem megpróbálta egy másik nőnek ajándékozni az életemet.

Csakhogy eltévesztette a számlát.

Mert az életem soha nem volt az övé.

Legfeljebb ideiglenes hozzáférése volt hozzá.

Amikor ezt megértettem, nemcsak a bankkártyát tiltottam le.

Bezártam azt az ajtót is, amelyen át éveken keresztül hordták ki belőlem a pénzt, az erőt és az önbecsülést.

Az az egymillió-nyolcszázezer forint lett a legértékesebb ajándék, amit Márk valaha adott nekem.

Nem azért, mert én kaptam meg a pénzt.

Hanem azért, mert miatta végül visszaszereztem minden mást.