— A cég is az enyém.

— A miénk — helyesbített azonnal.

Egyenesen a szemébe néztem.

— Érdekes. Amikor éjszakákon át kell dolgozni, akkor valahogy mindig az én cégem. Amikor viszont Vivien ruháit kell kifizetni belőle, hirtelen a közös vagyonunkká válik?

Márk ösztönösen az ajtó felé kapta a tekintetét, mintha attól tartana, az anyja ott áll mögötte, és mindent hall.

Aztán közelebb lépett hozzám.

— Most jól figyelj rám. Nem fogsz jelenetet rendezni, és nem kezdesz nyomozgatni. Az utalás már átment. A családi csoportban mindenki azt hiszi, hogy ajándékot vettem neked. Pár nap múlva visszateszem a pénzt.

— Miből?

— Ez már nem a te dolgod.

Alig észrevehetően elmosolyodtam.

— Tehát az én pénzemhez nekem semmi közöm?

— Ne húzd ki nálam a gyufát.

Nem először hallottam tőle ezt a mondatot.

Márk így szokta emlékeztetni a környezetét — és főleg engem — arra, hogy a házasságunkban ő szabja meg, meddig mehetek el.

Felvettem az inget, és odanyújtottam neki.

— Nyugodj meg. Nem lesz botrány.

Gyanakodva összehúzta a szemét.

— Biztos?

— Teljesen.

A pillantásában egy pillanatra megkönnyebbülés suhant át.

Elvette az inget, majd kiment a fürdőből.

Én egyedül maradtam, és hosszú percekig néztem, ahogy a mosógép dobja lassan, egyenletesen forog.

Valóban nem készültem jelenetet rendezni.

Helyette vizsgálatot indítottam.

A vállalkozásom neve MedVonal Kovács volt.

Egy használt overlockgéppel kezdtem, meg három tekercs anyaggal.

Az első orvosi köpenyeket még a konyhaasztalon varrtam, miután a gyerekeket lefektettem aludni. Később kibéreltem egy apró helyiséget a piac közelében. Aztán felvettem két varrónőt.

Kilenc év múlva már magánklinikáknak, fogorvosi rendelőknek és laboroknak szállítottunk munkaruhát több megyében is.

Márk akkor csatlakozott a céghez, amikor a legnehezebb időszakon már túl voltam.

Saját magát nevezte ki fejlesztési igazgatónak.

Drága névjegykártyákat rendelt.

Vett néhány ropogós, fehér inget.

Tárgyalásokra kezdett járni, ahonnan mindig fontos kapcsolatokkal, komoly lehetőségekkel és ígéretes partnerekkel tért haza — legalábbis a beszámolói szerint.

Én pedig annyira hálás voltam azért a segítségért, amelyről azt hittem, valódi, hogy hozzáférést adtam neki a céges kártyához.

Mostanra világossá vált: a férjem nem építette a vállalkozásomat.

Csak azt mérte fel, mennyit tud kivenni belőle, mielőtt észreveszem.

Másnap mindenkinél korábban érkeztem az irodába.

Azonnal behívattam a főkönyvelőt, Ágnest.

Szinte a kezdetektől mellettem dolgozott, és soha nem kérdezett többet annál, mint amennyit feltétlenül szükséges volt.

Amikor elé terítettem a bankszámlakivonatokat, levette a szemüvegét.

— Biztos benne, hogy mindent tudni akar?

— Maga már régóta sejtette, hogy valami nincs rendben?

Egy darabig hallgatott, aztán visszatette a szemüvegét.

— Feltűntek furcsa tranzakciók. Márk azt mondta, új beszállítóval kezdtünk együttműködni. Amikor kértem a szerződéseket, hozott is iratokat, aláírással.

— Az én aláírásommal?

— Nagyon hasonlított az önére.

A kezem jéghideggé vált.

— Mutassa meg őket.

Ágnes megnyitotta a megfelelő mappát a számítógépen.