Gábor felvonta a szemöldökét.

– Egy nő, aktatáskával?

– A szeretők között is akadnak rendkívül szervezettek.

Hosszú napok után először mosolyodott el.

– És a bőröndöt miért loptam volna el?

– Lehetett volna benne arany.

– Anyádnál?

– Aznap este úgy éreztem, legalább koronázási ékszereket rejteget.

Gábor lassan megrázta a fejét.

– El kellett volna mondanom neked.

– Igen. El kellett volna.

– Sajnálom.

– Én is. Bocsáss meg.

Leült mellé.

– Tudod, mi a legrosszabb? Hogy elhittem rólad, képes lennél becsapni anyát. Márkról pedig az utolsó pillanatig azt gondoltam, csak összezavarodott.

– Gyakran épp azokat gyanúsítjuk először, akik a legközelebb vannak hozzánk – mondta Gábor. – Mert őket van igazán mitől félnünk elveszíteni.

Egy hónappal később Mária maga hívta fel a lányát.

– Eszter, emlékszel még, honnan rendelted azt a szerkezetet?

– Melyiket?

– Azt, ami az ajtón van.

– A videós kukucskálót?

– Azt, igen.

– Mi történt vele?

– Ilona néni is szeretne egyet. Tegnap beállított hozzá egy férfi, azt mondta, ablakos szakember.

– Hiszen ő mindig azt mondogatta, hogy a kamerákra kidobott pénz minden forint.

– Már nem ezt mondja.

Eszter átküldte a szomszédasszonynak ugyanannak a telefonról is nézhető videós kukucskálónak a linkjét.

Pár nappal később bevásárlással ment el az anyjához. Mária már azelőtt ajtót nyitott, hogy Eszter megnyomhatta volna a csengőt.

– Láttalak – jelentette ki büszkén, és a kijelzőre mutatott.

– Pedig még nemrég azt akartad, hogy Gábor szerelje le az egészet.

– Sok mindent akartam én akkor. Nem értettem még.

Átvette a lányától a szatyrot, aztán elindult a konyha felé.

– Hasznos kis holmi – tette hozzá Mária. – Nem beszél vissza, nem sértődik meg, és mindent megjegyez.

– Ellentétben a rokonokkal?

Mária megállt egy pillanatra.

– Némelyik rokonnal ellentétben.

Nem volt harag a hangjában. Inkább fáradtság.

Eszter az ajtóba épített apró kamerára nézett. Egyszerű tárgy volt, amelyet azért vett, mert aggódott az idős anyjáért. Eredetileg csak arra szolgált volna, hogy megmutassa, ki áll a küszöbön.

Végül mégis ez segített meglátni azt, ami évek óta rejtve maradt: az egyik közeli ember azért járt ebbe a lakásba, hogy elvegyen valamit, ami nem az övé, a másik pedig azért, hogy megmentse.

És a kettő közötti különbség csak azért vált világossá, mert azon a napon az ajtó mindent megőrzött.

❦

– Anya, kérlek, ne emészd magad ennyire. Mondtam már, hogy kitalálok valamit – hallatszott András hangja az előszobából. Sűrűn, émelyítőn hömpölygött, mintha műrészvétet kevertek volna bele egy jó adag alig leplezett ingerültséggel. – Igen, értem én. Persze, hogy segítek. Na, most már pihenj egy kicsit.

Eszter nem nézett fel a könyvéből. A fotelban kuporgott, maga alá húzott lábakkal, és szinte érezte, ahogy a férje mondatai ragacsos szálakként kúsznak be a szobába. Rátapadtak a bútorokra, megültek a levegőben, és lassan az ő belső nyugalmát is körbefonták.