Gábor az előszobában várta.

– Anyádnál voltál?

– Honnan tudod?

– Felhívott.

– Gyorsan ment.

A férfi végighúzta a tenyerét az arcán, mintha így akarná letörölni magáról a fáradtságot.

– Ezt most ne kezdjük el.

– De. Pont most fogjuk elkezdeni. Ki volt az a nő?

– Ügyvéd.

– Miféle ügyvéd?

– Egy ismerős.

– Ennyire közeli ismerős, hogy más lakásába viszed be?

– Eszter…

– Hol van a bőrönd?

– Biztonságban.

– Látni akarom.

– Nem mutathatom meg.

– Miért nem?

Gábor nem válaszolt.

– Mit intéztetek? – kérdezte Eszter halkan. – A lakást? Meghatalmazást? Végrendeletet?

A „meghatalmazás” szónál a férfi arca egy pillanatra megfeszült.

Eszter észrevette. A gyomra összerándult, mintha valaki marokra fogta volna belülről.

– Tehát eltaláltam.

– Semmit sem találtál el.

– Akkor magyarázd meg.

– Megígértem anyádnak, hogy nem beszélek róla.

– Nekem pedig nem ígértél semmit?

Gábor közelebb lépett hozzá.

– Segíteni próbálok nektek.

– Ki kért rá?

– Eszter, kérlek. Adj még két napot.

– Egy hete hazudozol nekem.

– Mert az igazság nem fog tetszeni.

– Szerinted ez, ami most történik, tetszik?

A férfi hosszasan nézte. Fáradtan, szomorúan, valami kimondatlan teherrel a szemében.

– Kérdezd meg Márkot, miért lett hirtelen olyan fontos neki anyád lakása.

Eszter azonnal visszakérdezett volna, de Gábor felkapta a kabátját, és kiment a házból.

Aznap éjjel nem jött haza.

Reggel csak egy rövid üzenetet küldött: „Egy barátomnál vagyok. Be kell fejeznem valamit.”

Eszter nem írt vissza.

Újra megnyitotta a kamera felvételeit. Kinagyította az ismeretlen nő alakját, megfigyelte a mappáját, a ruháját, az arcát. Aztán visszatekerte arra a részre, amikor Gábor a bőrönddel távozott.

Semmi újat nem látott.

Csak a lépcsőház ajtajánál hangzott el egy mondat, amely addig elkerülte a figyelmét. Gábor azt mondta a nőnek:

– Az a legfontosabb, hogy Márk ne tudja meg, hol vannak az iratok.

Eszter többször egymás után visszajátszotta ugyanazt a pár másodpercet.

Aztán felhívta az öccsét.

– Találkoznunk kell.

– Nincs időm.

– Anya lakásáról van szó.

Márk negyven perc múlva megérkezett.

Egy kávézóban ültek le az autóbusz-pályaudvar közelében. Márk rendelt egy kávét, de alig nyúlt hozzá. Folyton a telefonját bámulta, az asztal alatt pedig idegesen rázta a lábát.

– Mit keresnek Gábornál anya iratai? – kérdezte Eszter.

– Honnan tudjam?

– Azt mondta, te akarod megszerezni a lakást.

Márk gúnyosan felhorkant.

– Persze. Könnyű mindent rám kenni.

– Mit kellene rád kenni?

– A férjed már régóta szemet vetett arra a lakásra. Mit gondolsz, miért sündörög állandóan anya körül? Zárat javít, bevásárol, orvost hív hozzá. Talán ingyen csinálja?

– Hallod te magad, miket beszélsz?

– Miért? Talán szent ember?

Eszternek eszébe jutott, hányszor ment át Gábor hétvégenként Máriához: csapot szerelni, konnektort cserélni, bútorokat arrébb húzni. Márk ilyenkor rendszerint elfoglalt volt.

– Van tőled meghatalmazás anyától? – kérdezte.

Az öccse abbahagyta a lábrázást.

– Miféle meghatalmazás?

– Általános.

– Túl sok jogi sorozatot nézel.

– Mutasd az igazolványodat.

– Minek?

– Meg akarom nézni, maradt-e benne egyáltalán lelkiismeret.