– Talán Gábor. Egyszer mintha kértem volna, hogy válogassa át a papírokat.

– Mikor kérted?

– Nem emlékszem.

Eszter hallgatta, és egyre világosabban érezte: az anyja eltitkol előle valamit. Csak azt nem tudta eldönteni, Gábort védi-e, vagy fél tőle.

Aznap este Gábor megint későn ért haza. Eszter elhatározta, hogy nem kérdez rá sem a nőre, sem a bőröndre. Arra várt, hátha a férje magától előhozza.

Nem hozta elő.

Két napig semmi sem történt.

Aztán csütörtök reggel az alkalmazás ismét jelzést küldött.

A lépcsőházban Márk állt.

Az öccse rossz bőrben volt. Gyűrött kabátot viselt, borostás volt, a szeme vöröslött. Többször megnyomta a csengőt, majd ököllel kezdte verni az ajtót.

Mária nem nyitotta ki.

Márk elővette a telefonját, felhívott valakit, aztán elment.

Egy órával később Eszter maga tárcsázta.

– Miért mentél anyához?

– Hiányzott.

– Reggel nyolckor?

– Mi van, már látogatási időpontot is engedélyeztetnem kell?

– Minden rendben veled?

– Nálam jobban senkivel.

Márk túlságosan vidáman beszélt. Az elmúlt egy évben sehol sem dolgozott rendesen. Először autóalkatrészekkel üzletelt, később telefonjavítással próbálkozott, aztán bejelentette, hogy pénzt tett egy „ígéretes internetes projektbe”. Minden új vállalkozása ugyanúgy ért véget: pénzt kért az anyjától, és megígérte, hogy egy hónapon belül visszaadja.

Soha nem adta vissza.

– Anya mondta, hogy megint kölcsönkértél tőle – szólalt meg Eszter.

– Anya sok mindent mond.

– Mennyit vittél el?

– Semennyit.

– Márk.

– Ne kezdd. A férjed jól keres, éljetek szépen nyugodtan.

Ezzel bontotta a vonalat.

Szombaton Eszter előzetes bejelentés nélkül ment el az anyjához. Mária olyan gyorsan nyitott ajtót, mintha már ott állt volna mögötte.

A konyhában sült hagyma és friss kapor illata terjengett. Az asztalon pogácsák és töltött tészták sorakoztak, olyasmik, amiket Mária rendszerint csak vendégek érkezése előtt készített.

– Kit vársz? – kérdezte Eszter.

– Senkit.

– Akkor minek ennyi sütemény?

– Már pogácsát sem süthetek engedély nélkül?

Az anyja idegesen sürgött-forgott, csészéket rakosgatott ide-oda, a makulátlan pultot törölgette. Új blúz volt rajta, mégis elcsigázottnak látszott.

– Anya, mi folyik itt?

– Semmi.

– Gábor itt járt egy nővel. Láttam a felvételt.

Mária mozdulatlanná dermedt.

– Miféle nővel?

– Ne tégy úgy, mintha nem értenéd. Elvitték apa bőröndjét.

Mária lassan leereszkedett a hokedlire.

– Szóval az a kamerátok tényleg mindent megmutat?

– Ezért szereltettük fel.

– Nem kellett volna.

– Miért?

Az anyja összeszorította az ajkát.

– Vannak dolgok, amelyeket a gyerekeknek nem muszáj tudniuk.

– Harmincnyolc éves vagyok.

– Nekem akkor is a gyerekem maradsz.

– Gábor megfenyegetett téged?

Mária hirtelen felkapta a fejét.

– Elment az eszed? Gábor rendes ember.

– Akkor mondd meg, mit keresett nálad.

– Nem mondhatom el.

– Vagy inkább nem akarod?

– Eszter, ne avatkozz bele.

– Ez az én családom is.

– Pontosan. Éppen ezért a saját családodra vigyázz.

Ez az utolsó mondat különösen baljósan csengett.

Eszter dühösen, ugyanakkor teljesen összezavarodva indult haza. Útközben többször is elővette a telefonját, hogy felhívja Gábort, de végül mindig visszacsúsztatta a készüléket a táskájába. Nem tudta, mit kérdezzen először.