Leszerelni azonban nem kellett.

Az első két napban a készülék csak a postást, Ilona nénit a szomszédból, meg a felső emeleten lakó kisfiút jelezte, aki valamiért háromszor is megnyomta a csengőt, aztán elszaladt.

A harmadik napon, délután fél három körül Eszter telefonja röviden megrezzent.

Egy apró kávézóban ült a fogorvosi rendelővel szemben, és arra várt, hogy a fia végezzen a kezelésen. A kijelzőn megjelent az üzenet:

„Mozgás érzékelve az ajtónál.”

Eszter szinte ösztönösen megnyitotta az alkalmazást.

Először csak egy férfit látott hátulról. Szürke kabát volt rajta, sötét nadrág, a vállán pedig az a jól ismert bőrtáska lógott. Olyan közel állt az ajtóhoz, hogy a kamera csupán a tarkóját mutatta.

A következő pillanatban a férfi megfordult.

Gábor volt az.

Eszter önkéntelenül kihúzta magát.

A férjének a város túlsó végén, a munkahelyén kellett volna lennie. Reggel azt mondta, fontos gépátvételük lesz, és hét előtt biztosan nem szabadul.

Mellette egy negyven év körüli nő állt. Világos haját alacsony copfba fogta, a kezében vastag, kék irattartót szorongatott.

Gábor benyúlt a zsebébe, és elővett egy kulcsot.

Nem csengetett.

Nem kopogott.

Egyszerűen kinyitotta Mária lakásának ajtaját, majd maga elé engedte a nőt.

A felvétel ezzel véget ért.

Eszter néhány másodpercig mozdulatlanul meredt a képernyőre. Nem tudta eldönteni, mi rázta meg jobban: az ismeretlen nő jelenléte, a férje kezében lévő kulcs, vagy az a magabiztosság, amellyel Gábor belépett az anyja otthonába.

Azonnal felhívta Máriát.

– Anya, hol vagy?

– A rendelőintézetben. A háziorvosnál várok. Miért?

– Semmi. Csak kérdeztem.

– Eszter, nem vagyok gyerek. Mondd meg, mi történt.

– Majd később.

Letette, és ismét megnyitotta az alkalmazást. A kamera most már üres lépcsőházat mutatott.

Az első ösztöne az volt, hogy felhívja Gábort. Egyenesen rákérdezzen: „Mit keresel anyám lakásában? Ki az a nő veled?”

De végül nem tárcsázott.

Előbb meg akarta érteni, meddig nyúlik ez az egész hazugság.

Addig a napig soha nem kutatott a férje után. Tizennégy év házasság alatt nem adott rá okot. Gábor képes volt elfelejteni a megismerkedésük évfordulóját, összekeverni a szülői értekezlet időpontját, vagy egy teljes héten át a csomagtartóban hurcolni egy szemeteszacskót, de hazudni nem tudott.

Amikor mégis megpróbálta, a szája sarka azonnal rángatózni kezdett.

Negyvenhét perc múlva újabb értesítés érkezett.

Az ajtó kinyílt. Először az ismeretlen nő lépett ki. Mondott valamit Gábornak, de a hangot nem lehetett kivenni. Aztán megjelent a férje is.

A kezében egy régi, barna bőröndöt tartott, kopott fém sarokvédőkkel.

Eszter ismerte azt a bőröndöt.

Amióta az eszét tudta, ott hevert az anyja előszobai tárolójának legfelső polcán. Valamikor az apja vitte magával üzleti utakra. A halála után Mária iratokat, megsárgult fényképeket és különféle régi leveleket pakolt bele.

Gábor kivitte a bőröndöt, kulcsra zárta az ajtót, majd az asszonnyal együtt távozott.

Eszterben ekkor valami súlyos, nyugtalanító érzés kezdett gyűlni.

Próbált valamilyen józan, hétköznapi magyarázatot találni arra, amit látott.