„Nem voltak azok idegenek” — csípősen vágta rá az anyja a telefonban
Naiv bizalom veszélyes és szívszorító.
– Anya, még egyszer megkérdezem: miért engedtél be idegeneket a lakásba?
Eszter a vállával szorította a füléhez a telefont, közben pedig két megtömött bevásárlószatyrot próbált kirángatni a csomagtartóból. Az egyik zacskó füle beleakadt a műanyag kampóba, egy konzerv zöldborsó kibukott belőle, és végiggurult az aszfalton.
– Nem voltak azok idegenek – felelte sértődötten az anyja. – A gázművektől jöttek. Egyenruha volt rajtuk.
– Miféle egyenruha?
– Kék.
– Anya, a fél város kék kabátban jár. Igazolványt mutattak?
A vonal túlsó végén néhány pillanatig csend lett.
– Most miért kötözködsz velem? Megnézték a tűzhelyet, aztán elmentek.
– Nem vittek el semmit?
– Ugyan mit vinnének tőlem? A régi tévémet?
Eszter felkapta a konzervet, visszatette a szatyorba, majd lecsapta a csomagtartó fedelét. Tudta, hogy fölösleges haragudnia az anyjára. Mária hetvenkét éven át abban a meggyőződésben élt, hogy a rossz szándékú emberek már messziről gyanúsnak látszanak. Szerinte a tisztességes ember frissen borotvált, udvarias, és lehetőleg valamilyen mappát tart a kezében.
Pont ilyen alakok verték át egy héttel korábban a második emeleti szomszédasszonyt. A vízmű munkatársainak adták ki magukat, bementek a konyhába, a mérőórákról kezdtek beszélni, és amíg az asszony figyelme elterelődött, kivették a pénzt a szekrényből.
– Holnap átmegyek – mondta Eszter. – Felszerelek neked egy rendes kamerás kukucskálót.
– Nekem ne szerelj fel semmit. Jó nekem a régi is.
– A régi nem rögzít felvételt.
– Én meg nem akarok senkit rögzíteni.
– Ők viszont nagyon is rögzítenének téged, ha tehetnék.
Mária bosszúsan kifújta a levegőt, aztán bontotta a vonalat.
Másnap Eszter magával vitte az előre megrendelt okos videós ajtókukucskálót, amely felvételt készített, és értesítést küldött a telefonra. A férje, Gábor felajánlotta, hogy ő szereli fel. Bútorgyárban dolgozott mérnökként, és minden tárgyat, amelyhez vezeték, csavar, tartóelem vagy használati utasítás tartozott, személyes kihívásnak tekintett.
Mária az előszobában állt, karba tett kézzel, és gyanakodva figyelte, ahogy a veje kiszereli a régi kukucskálót.
– Mostantól ellenőrizni fogtok engem? – kérdezte.
– Természetesen – felelte Gábor rezzenéstelen arccal. – Végre kiderül, hányszor jár át a szomszédba sóért.
– Én nem kérek tőle sót.
– Akkor ő kér magától. Majd rajtakapjuk.
Mária felhorkant, de félreállt az útból.
Negyven perc múlva minden működött. Az ajtó belső oldalára kis kijelző került, az alkalmazás pedig nemcsak Mária telefonján jelent meg, hanem Eszterén is.
– Ha valaki megáll az ajtó előtt, kapsz róla jelzést – magyarázta a lánya. – Akkor is megnézheted, ki van kint, ha éppen nem vagy otthon.
– És ha egy macska megy el előtte?
– Neked nincs macskád.
– Attól még másé lehet.
Gábor elnevette magát.
– Mária, pár nap múlva már maga fog előadást tartani a házban mindenkinek, hogyan kell használni.
– Pár nap múlva inkább megkérem, hogy szerelje le ezt az izét.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz