Nóra megköszönte a kedves szavakat, aztán felment a lakásába. Otthon bekapcsolta azt a zenét, amelyet Gábor soha nem bírt elviselni, és vacsorát készített magának. Könnyű salátát és sült halat — pontosan azt, amit ő kívánt, nem pedig azt, amit a volt férje elvárt volna.

A telefon egy teljes hétig néma maradt. Ezalatt Nóra belerázódott az új munkába, megismerkedett a kollégákkal, és már az első jutalékait is megkereste. László elégedett volt vele: a vevők megérezték, hogy az új munkatárs nem betanult szöveget mond, hanem valóban figyel rájuk. Nóra három bútorgarnitúrát adott el, és napról napra magabiztosabbnak érezte magát.

Péntek este különösen jó hangulatban tartott hazafelé. Aznap egy fiatal család gyerekszobabútort vásárolt négyszáznyolcvanezer forintért, amiből közel húszezer forint jutalék járt neki. Fejben már számolgatta a bevételeit, és azon gondolkodott, mit újíthatna fel először a lakásban.

A bejárat előtt azonban egy ismerős, kék szedán állt. Nóra megtorpant, homloka összerándult. Gábor autója volt. A volt férje a volán mögött ült, lehúzott ablaknál dohányzott. Amint észrevette Nórát, kiszállt.

— Szia — mondta, és a cigarettacsikket a kukába dobta.

— Mit akarsz? — kérdezte Nóra hűvösen.

— Beszélni. Normálisan.

— Már beszéltünk. Telefonon.

— Nóra, kérlek… — Gábor fáradtnak látszott. Az öltönye gyűrött volt, a nyakkendője félrecsúszott. — Csak két percet adj.

— Mondjad — felelte Nóra, de esze ágában sem volt behívni.

— A helyzet tényleg nehéz. Anya egyszerűen nem tud együtt élni Petrával. Semmilyen formában.

— Ez Petra gondja — mondta Nóra. — Tanulja meg, milyen az anyósával egy fedél alatt lakni.

— Nóra, légy ésszerű. Petra fiatal, másképp látja a dolgokat. Anya pedig… hát tudod, milyen Erzsébet. Szeret mindent kézben tartani, és megszokta, hogy ő irányít.

— Pontosan tudom. Ezért mondom, hogy az új feleséged oldja meg.

Gábor elővett egy újabb cigarettát, és rágyújtott. A keze enyhén remegett. Nóra észrevette, és keserű elégtétellel gondolta: úgy látszik, a Petrával közös élet mégsem olyan mesés, mint amilyennek annak idején elképzelte.

— Te nem vagy haragtartó, igaz? — próbálkozott más irányból Gábor. — Emlékszel, mennyit segített neked anya? Amikor meghalt az édesanyád, Erzsébet egész nap melletted ült.

— Emlékszem — bólintott Nóra. — És?

— Jó ember. Csak régi vágású. Petra pedig… — Gábor elhallgatott, mélyet szívott a cigarettából. — Petra kijelentette, hogy ha anya marad, ő megy el.

— Értem — mondta Nóra. — Vagyis ultimátumot adott.

— Hát… igen. Lényegében igen.

— Te pedig a feleségedet választottad, nem az anyádat.

— Nem ilyen egyszerű — morogta Gábor.

— De, nagyon is az. A feleséged nem akar az anyósával élni. Neked választanod kell: Erzsébet vagy Petra. És most azt szeretnéd, hogy én takarítsam el előled a következményeket?

Nóra a volt férjét nézte, és maga is meglepődött a saját nyugalmán. Régebben egy ilyen beszélgetéstől már rég sírva fakadt volna. Most viszont csak enyhe bosszúságot érzett.

— Csak pár hónapról lenne szó — mondta Gábor. — Anya addig talál magának valami végleges megoldást, és minden rendeződik.