Reggel nem Gábor hangos horkolására, hanem az ébresztő csipogására nyitotta ki a szemét. Ez is apró örömnek számított. Nyugodtan megitta a kávéját, kényelmes cipőt választott, és meglepően jó hangulatban indult el dolgozni.

A bútorüzlet egy bevásárlóközpontban működött, a város peremén. Tágas bemutatóterem fogadta, gondosan elrendezett konyhabútorokkal, kanapékkal, fotelekkel és étkezőgarnitúrákkal. Az üzletvezető, László, barátságosan köszöntötte.

— Van már tapasztalata értékesítésben? — kérdezte, miközben átfutotta az önéletrajzát.

— Nem túl sok — felelte Nóra őszintén. — De gyorsan tanulok, és szeretnék beletanulni.

— A legfontosabb, hogy megtalálja a hangot a vevővel. A többi idővel jön.

László körbevezette a teremben, és minden bútorról elmondta a legfontosabb tudnivalókat. Olasz konyhák, német hálószobák, hazai gyártású asztalok és székek sorakoztak egymás mellett. Az árak széles skálán mozogtak: egy egyszerű szék nagyjából hatvanezer forintba került, míg egy prémium konyhabútor ára akár az egymillió-kétszázezer forintot is elérhette.

— A vevők nagyon különbözőek — magyarázta az üzletvezető. — Van, aki az olcsóbb megoldást keresi, más pedig hajlandó többet fizetni a minőségért. Az ön feladata az, hogy ráérezzen, az adott embernek mire van igazán szüksége.

Ebédidő közeledett.

Ebédre Nóra már nagyjából kiismerte magát az üzletben: tudta, melyik soron találhatók a legfontosabb darabok, és azt is megjegyezte, melyik gyártónál mire érdemes felhívni a vevők figyelmét. Meglepte, mennyire leköti a munka. Az emberek alaprajzokkal érkeztek, telefonon mutogatták a szobáikról készült képeket, tanácsot kértek árnyalatokról, anyagokról, praktikus megoldásokról. Nóra azt érezte, nem egyszerűen bútorokat ajánl, hanem segít valakinek otthonosabbá tenni az életét.

Az első eladás még aznap délután összejött. Egy fiatal pár hálószobabútort nézegetett. Nóra türelmesen végigvezette őket több lehetőségen, elmagyarázta, melyik szett miben erősebb, hol jobb az anyagminőség, melyik praktikusabb egy kisebb lakásba. Végül az ifjú házasok egy háromszázhúszezer forintos garnitúrát választottak.

— Szép munka — dicsérte meg László. — Ebből az eladásból tizenhatezer forint jutalék jár önnek. Első napra egyáltalán nem rossz.

Nóra önkéntelenül is elmosolyodott. Tizenhatezer forint egyetlen nap alatt. Ha rendszeresen sikerülne eladnia, egészen tisztességesen kereshetne. Persze tudta, hogy nem lesz minden nap vevő, aki azonnal dönt, de havi tíz-tizenöt sikeres üzlet már komoly kiegészítést jelentene a fizetéséhez.

Este jókedvűen indult haza. Új munka, új lehetőségek, új emberek — mintha lassan megint sínre kerülne az élete. A ház udvarán összefutott Ilona nénivel, a szomszéddal.

— Nórikám, hát a férjed merre jár? — kérdezte az idős asszony. — Rég láttam errefelé.

— Elváltunk — felelte Nóra nyugodtan.

— Jaj, de kár! — csapta össze a kezét Ilona néni. — Olyan összetartó párnak tűntetek…

— Előfordul az ilyesmi — vont vállat Nóra. — Az emberek néha megváltoznak.

— Sebaj, drágám, majd találsz magadnak valaki rendeset. Jó lány vagy te.