— Úgy, hogy ez elsősorban az ő gondja. Ő a feleséged, oldjátok meg ti a családi ügyeiteket.

— Nóra, én most komolyan kérek…

— Én pedig komolyan válaszolok: nem — mondta Nóra, és megszakította a hívást.

A telefon szinte azonnal újra rezegni kezdett. Ugyanaz a szám villogott a kijelzőn. Nóra elutasította a hívást, majd letiltotta a névjegyet. Ezután még egyszer odament az ajtóhoz, és ellenőrizte, hogy mindkét zár rendesen be van-e fordítva.

A lakásra csend ereszkedett. Nóra leült a fotelbe, és hosszú percekig csak maga elé nézett. Erzsébet… Az az asszony hét éven át valamiféle második anyaként volt jelen az életében. Vagy legalábbis igyekezett annak látszani. Mindig volt egy tanácsa, mindig akadt egy megjegyzése, mégis alapvetően jóindulat vezette. Ha Nóra beteg volt, gyógyszert hozott. Ünnepekkor apró ajándékokkal lepte meg. Amikor Nóra édesanyja meghalt, éppen az anyósa állt mellette a temetés intézésében.

Csakhogy mindez egy másik élethez tartozott. Akkor Nóra még Gábor felesége volt. Azóta minden megváltozott. És nem az ő felelőssége, hogy a volt anyósa nem találja a helyét az új meny mellett.

Felállt, és a szekrényhez ment, ahol a ruhái lógtak. Másnap kezdett az új munkahelyén. Értékesítő lesz egy bútorüzletben. A fizetés havi körülbelül kétszázhúszezer forint, jutalékkal kiegészítve. Nem álmai állása volt, de a válás után világossá vált számára: gyökeresen új irányt kell vennie az életének. Korábban egy kisebb logisztikai cégnél dolgozott, kevés pénzért, viszont kiszámítható és megszokott környezetben. Most azonban rendes jövedelemre volt szüksége. Egyedül élni drága dolog, hiszen minden számla, minden kiadás egyetlen ember vállát nyomja.

Nóra kivett egy sötétkék, visszafogott kosztümöt és egy fehér blúzt. Egyszerű, klasszikus választás. Egy értékesítőnek megbízhatónak és komolynak kell tűnnie. Holnap új kollégák, katalógusok, termékismeret és az első vevők várnak rá. Új élet, új arcok, új feladatok.

A fürdőszobában sokáig nézte magát a tükörben. Az arca beesettebb lett a válás hónapjai alatt, a szeme alatt sötét árnyékok húzódtak. Harmincnégy éves volt, mégis könnyen negyvennek nézhette volna bárki. A feszültség, az álmatlan éjszakák, a Gáborral folytatott végtelen viták mind nyomot hagytak rajta.

De volt valami, ami már eltűnt az arcáról: az a riadt, sarokba szorított kifejezés, amely a házassága utolsó hónapjaiban szinte állandóvá vált. Amikor megtudta, hogy Gábor megcsalta, valami végleg megrepedt benne. Onnantól minden nap próbatétellé változott. Gábor hazajárt, mintha semmi sem történt volna, Nóra pedig hol ordítani akart, hol attól rettegett, hogy egyetlen jelenettel végleg romba dönti a család maradékát.

Most már nem volt család. Cserébe viszont béke volt. És szabadság: az a jog, hogy egyedül döntse el, merre megy tovább.

Lezuhanyozott, majd lefeküdt a nagy ágyba, amely immár kizárólag az övé volt. Az ágynemű friss mosóporillatot árasztott; Nóra közvetlenül Gábor távozása után kimosta. Jelképesnek érezte. Mintha tisztára akarná mosni az együtt töltött évek minden maradványát.