— Nóra, próbáljuk meg helyrehozni.

— Hogyan?

— Hát… valahogy középutat találni. Anya már beleegyezne, hogy a lakás a te neveden maradjon. Csak a bérlőkkel kapcsolatos dolgokban segítene.

— Gábor, az unokatestvéred elmesélte nekem Petra történetét.

A férfi arca elsápadt.

— Eszter? Miket hordott össze neked?

— Az igazat. Hogy nem én vagyok az első nő, akit az anyád megpróbált maga alá gyűrni.

— Petrával más volt a helyzet…

— Más? Az anyád nem ellenőrizte őt? Nem avatkozott bele a házasságukba? Nem próbálta irányítani az életüket?

Gábor nem válaszolt.

— Szeretlek téged — folytatta Nóra csendesen. — De nem vagyok hajlandó az anyád szabályai szerint élni. Ha nem tudsz elszakadni tőle, ha képtelen vagy felépíteni a saját életedet, akkor nekünk nincs közös utunk.

— El akarsz válni?

— Én normális családot szeretnék. Olyat, ahol a férj és a feleség ketten döntenek a saját dolgaikról. Ahol nincs egy harmadik ember, aki mindenbe beleszól.

— Anya nem idegen!

— A mi házasságunkban igenis kívülálló. Neki is megvan a saját élete. Foglalkozzon azzal.

Gábor felállt.

— Szóval választás elé állítasz? Vagy te, vagy az anyám?

— Nem adok ultimátumot. Csak meghúzom a határaimat. Az én lakásom az én lakásom. Az én életem az én életem. Ha ezt el tudod fogadni, gyere vissza. Ha nem, akkor elválunk.

Gábor szó nélkül távozott, még el sem köszönt.

Egy hónappal később megérkeztek a válási papírok. Nóra szinte rá sem nézett, úgy írta alá őket. A fájdalom addigra tompább lett, helyét kimerültség vette át.

A nagymama lakását kiadta. Talált rendes bérlőket: egy fiatal párt kisgyerekkel. A pénzt félretette, a jövőjére.

Néha összefutott Gáborral a városban. A férfi egy nővel sétált karonfogva — valószínűleg azzal a bizonyos lánnyal, Mária barátnőjének gyermekével. Nem tűnt boldognak, de különösebben boldogtalannak sem. Olyan ember benyomását keltette, aki egyszerűen megszokta, hogy mások mondják meg neki, merre menjen.

És Nóra? Ő újratanult élni. Úgy, hogy nem nézett folyton hátra, nem mérte magát mások elvárásaihoz, és nem rettegett attól, kinek nem felel meg. Nehéz volt, de tudta: a nagymamája büszke lenne rá. Mert nem pusztán egy lakást hagyott rá. Hanem szabadságot. És Nóra ezt a szabadságot megvédte.