„Egyszer az életben nem tudnád rendesen elkészíteni?” mondta Gábor anélkül, hogy felnézett volna — Mária csendben átöltözött és határozottan elhajtott
Kegyetlenül hideg reggeli csend maradt közöttük.
A reggel tojásrántottával indult. Mária a tűzhely mellett állt, a serpenyőben lassan forgatta a sárgás masszát, közben pedig az ablakon túlra révedt. Odakint finom, kitartó eső permetezett; a vízcseppek végigcsúsztak a párkány szélén, majd apró tócsákba gyűltek a házuk előtti parkoló aszfaltján. Szerette ezeket a csendes reggeli perceket. Ilyenkor még maradt néhány lélegzetnyi idő önmagára, mielőtt beindult volna a hívások, megbeszélések, kimutatások és elintézendő ügyek végtelen körforgása.
Gábor fürdőköpenyben lépett be a konyhába. A haja még nedves volt a zuhany után. Leült az asztalhoz, de a feleségére egyetlen pillantást sem vetett. Rögtön a telefonja után nyúlt, és ujjával unottan görgetni kezdte a kijelzőt.
– Már megint túlsütötted a tojást – jegyezte meg anélkül, hogy felnézett volna. – Egyszer az életben nem tudnád rendesen elkészíteni? Mondtam, hogy tükörtojást kérek.
Mária nem szólt vissza. A reggelit tányérra szedte, odatette Gábor elé, majd kávét töltött neki. A férfi némán enni kezdett, miközben tovább pötyögött valamit a mobilján. Mária vele szemben foglalt helyet, és belekortyolt a teájába. Közöttük sűrű, megszokott hallgatás terült el, olyan nehéz és mozdíthatatlan, mint egy régi, megunt bútordarab.
Húsz perc elteltével Gábor felállt, ledobta a szalvétát az asztalra, és bement átöltözni. Mária összeszedte az edényeket, megmosta a kezét, aztán a gardrób felé indult. Ott, a férje öltönyeinek sorai mögött rejtőzött a szekrény másik fele, amelyet Gábor soha nem nyitott ki. Mária elővett egy szabott, sötétkék kosztümöt, hozzá fehér blúzt és alacsony sarkú cipőt. Átöltözött, a haját szoros kontyba tűzte a tarkóján, alig észrevehető sminket tett fel, majd belenézett a tükörbe. A visszanéző nő már egyáltalán nem hasonlított arra, aki az imént még a konyhában állt: fegyelmezett volt, határozott, összeszedett, és tekintélyt parancsoló.
A garázsból negyedórával a férje után hajtott ki. A sötétített üvegű, elegáns szedán simán siklott a nedves úton Budapest belvárosa felé. Mária a rádióban a híreket hallgatta, közben gondolatban végigvette a napi találkozók listáját. Eszébe jutott, hogy Gábor előző este sem kérdezte meg, milyen napja volt.
Az „Északi Torony” üzleti központ mélygarázsában állt meg, azon a szinten, amelyet a felső emeleteken működő cégek vezetői számára tartottak fenn. A külön lift közvetlenül a tizenötödik emeletre vitte, ahol az N-Tech központi irodája működött. Mária végigsétált a korai órán még szinte üres folyosón, biccentett az őrnek, majd eltűnt a „Vezérigazgató” feliratú ajtó mögött.
Papíron ez a tábla nem az ő nevét jelentette. Hivatalosan egy kívülről szerződtetett vezető ült abban a pozícióban, akit ő bízott meg az operatív irányítással. A tényleges döntések azonban Mária kezében összpontosultak. Öt évvel korábban vásárolta meg a vállalkozást, amikor az már csaknem romokban hevert. Az alapoktól építette újra, és nyereséges, erős céget formált belőle. A munkatársak közül senki sem tudta, ki a valódi tulajdonos. Ez a helyzet mindenkinek kényelmesebb volt.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz