Mária egy ideig hallgatott, aztán sértetten felsóhajtott.

– Rendben van – mondta végül hidegen. – Akkor majd valahogy befejezem egyedül.

– Vagy hívhat takarítócéget – felelte Eszter nyugodtan. – Felújítás után ez teljesen megszokott megoldás.

– Miből fizessem ki? Nyugdíjas vagyok.

– Akkor kérje meg Kingát. Van fizetése, talán belefér neki, hogy kifizessen az édesanyjának egy nagytakarítást.

A beszélgetés egy rövid, fagyos elköszönéssel ért véget. Eszter letette a telefont, és meglepődve vette észre, milyen könnyűnek érzi magát. Hosszú idő óta először mondott nemet Máriának úgy, hogy nem kezdett mentegetőzni, nem magyarázkodott, és nem próbálta bizonygatni, hogy joga van elfáradni.

Néhány nappal később hangüzenet érkezett Máriától. Már az első mondatokból hallatszott a sértettség, a szemrehányás pedig szinte átitatta a hangját.

– Eszter, én persze megértem, hogy neked is megvannak a dolgaid. De én tényleg rád számítottam. Kinga azt mondja, fáj a háta, nem tud hajolgatni. Te pedig nekem olyan vagy, mintha a lányom lennél, azt hittem, segítesz. Így azért nem túl szép, amit csinálsz.

Eszter kétszer is végighallgatta az üzenetet. Aztán felvette a választ.

– Mária, én nem a lánya vagyok, hanem a menye. A családi segítséget pedig nem egyetlen emberre kell rátolni, hanem igazságosan elosztani a gyerekek között. Ha Kingának fáj a háta, akkor fogadjon takarítónőt. Én nem vagyok készenlétben tartott ingyenmunkaerő, akit bármikor elő lehet venni mások helyett.

Keményre sikerült az üzenet, de minden szava igaz volt. Eszter sokáig nézte a küldés gombot, mielőtt végül rányomott. Elég volt abból, hogy mindig ő legyen a kényelmes megoldás.

Este Márk komor arccal ért haza a munkából.

– Anyám hívott. Azt mondja, durván beszéltél vele.

– Nem durván. Őszintén.

– Egy normális nő csendben segített volna, nem csinált volna belőle ügyet.

Eszter félretette az ágy mellett tartott könyvet, amelyet elalvás előtt olvasott, és a férje felé fordult.

– Márk, te jártál egyáltalán anyád lakásában a felújítás után?

– Nem. Miért?

– Láttad, milyen állapotban van minden? Fel tudod mérni, mekkora munka az egész?

– Hát… takarítás. Mit kell ezen túlgondolni?

– Nyolc órán át vakarni a festéknyomokat, lemosni a vakolatport, súrolni az építési koszt. Közben ott van egy egyéves gyerek, aki fáradt, nyűgös, sír, és rosszul viseli a fülledt lakást. Szerinted ez rendben van?

Márk elhallgatott, majd zavartan megvakarta a tarkóját.

– Lehet, hogy tényleg túl sok lett volna.

– Márk, az édesanyádnak van egy lánya. Kinga felnőtt, egészséges nő, boltban dolgozik, és a szomszéd kerületben lakik. Miért kellene minden segítségnek rám szakadnia?

– Nem tudom. Anya mindig téged hív.

– Mert én eddig hallgattam és megcsináltam. Kinga viszont tud nemet mondani.

– Akkor lehet, hogy tényleg inkább takarítónőt kellene hívni neki. Pénze nincs rá, de mi besegíthetnénk.

– Lehet róla beszélni. Csak ne úgy, hogy megint egyedül én oldjam meg. Kinga fizetése több, mint az én gyeden kapott pénzem.

Márk bólintott. Látszott rajta, hogy kezdi megérteni a helyzetet.