Délután négyre a fürdőszoba elkészült. A csempe tisztán csillogott, a szaniterek vakító fehéren fénylettek. Csakhogy a padlók még minden helyiségben érintetlenül várták.

– Na, így már mindjárt más! – állapította meg Mária, szemrevételezve az eredményt. – Most akkor jöhet a felmosás. A szegélyléceket se hagyd ki.

Eszter az órára pillantott. Már közeledett a hat óra, nagyjából az az idő, amikor Márk haza szokott érni a munkából. Benedek a karján csüngött, elnehezülve az álmosságtól. Eszter háta sajgott, a keze égett a tisztítószerektől.

– Mária, Kinga ma átjön?

– Kinga? Dehogy jön – felelte az asszony. – Dolgozik, utána edzőterembe megy. Ő ad magára, vigyáz az alakjára. Nem úgy, mint egyesek.

Eszter nem szólt semmit. A szülés után felszedett kilók még nem tűntek el róla, és az anyósa soha nem mulasztotta el, hogy ezt valahogy az eszébe juttassa.

A padlóval lassan haladt. A rászáradt festék makacsul ragaszkodott a felülethez, ugyanazokat a részeket többször is át kellett súrolnia. Benedek közben újra nyűgösködni kezdett, enni kért. Eszter végül az előszoba padlóján ülve etette meg, közvetlenül a koszos vízzel teli vödör mellett.

– Hát, szép kis szokások – csóválta a fejét Mária. – Az én időmben a gyerekek nem ettek ilyen sűrűn. Rend volt, napirend volt.

A nap lassan ereszkedni kezdett a horizont felé.

Mire Eszter eljutott az utolsó szobáig, odakint már alkonyodott. Benedek addigra a karjában aludt, teljesen kimerítette a hosszú, nyugtalan nap. Mária viszont mintha észre sem vette volna, mennyi idő telt el: már a másnapi teendőket sorolta magában.

– Holnap a balkont kellene rendbe tenni. A kamrát is át kéne válogatni, ott is maradt szemét a munkások után.

Eszter lassan felegyenesedett, és a törölközőbe törölte a kezét. A dereka úgy sajgott, hogy legszívesebben meg sem mozdult volna többé. Az ujjai remegtek a fáradtságtól.

– Mária, nekem most már haza kell mennem. Benedek teljesen kimerült, rendesen kell aludnia.

– Máris? – nézett rá elégedetlenül az asszony. – A szegélyléceket még nem fejezted be. A hálóban az ablakok is fátyolosak maradtak.

Eszter óvatosan beletette az alvó kisfiút a babakocsiba, majd összeszedte a holmijukat. Gyűröttnek, elcsigázottnak látszott; a haja kibomlott, a pólóján tisztítószerfoltok éktelenkedtek.

– Na jó – sóhajtott Mária. – Majd holnap folytatjuk. Azért köszönöm. Még szerencse, hogy otthon vagy a gyerekkel, így legalább van időd segíteni a családnak.

Eszter egyetlen szó nélkül lépett ki a lakásból. El sem köszönt. Amikor a babakocsit a lift felé tolta, még mindig reszketett a keze. Benedek a vékony takaró alatt aludt, az arca kipirult a fülledt levegőtől. Egész nap a poros előszobában ült, építési hulladék és festékszag között, belélegezve a tisztítószerek maró páráját.

Otthon Eszter első dolga az volt, hogy megfürdesse a kisfiát, és tiszta ruhát adjon rá. Csak ezután állt be ő maga a zuhany alá. Hosszú percekig folyatta magára a vizet, mintha le tudná mosni a bőréről a port, a vakolat szagát és az egész napos megaláztatást. A kezén piros foltok maradtak az erős szerektől, a körmei alá pedig beleragadt a kosz.