Eszter az órára pillantott. Már közeledett a hat óra, az az idő, amikor Márk rendszerint haza szokott érni a munkából. Benedek elnehezedve csüngött a karján, álmosan, kimerülten. Eszter háta fájt, a keze pedig égett a tisztítószerektől.

— Ilona asszony, Réka ma nem jön át?

— Réka? Dehogy jön. Dolgozik, utána edzőterembe megy. Ő odafigyel az alakjára, nem úgy, mint egyesek.

Eszter nem válaszolt. A szülés után rajta maradt kilók még nem tűntek el, az anyósa pedig egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy ezt az orra alá dörgölje.

A padlóval lassan haladt. A rászáradt festék makacsul tapadt, ugyanazokat a foltokat többször is át kellett súrolnia, mire halványodni kezdtek. Benedek nyűgösködött, enni kért. Eszter végül az előszoba kövén ülve szoptatta meg, közvetlenül a zavaros, szürke vízzel teli vödör mellett.

— Hát mik vannak — csóválta a fejét Ilona asszony. — Az én időmben a gyerekek nem ettek ilyen sűrűn. Rend volt, meg napirend.

A nap lassan lejjebb ereszkedett az égen.

Mire Eszter eljutott az utolsó szobáig, odakint már alkonyodni kezdett. Benedek addigra teljesen kimerült a hosszú, fárasztó naptól, és az anyja karjában aludt el. Ilona asszony közben már a másnapi teendőket sorolta magában, mintha teljesen természetes volna, hogy Eszter újra megjelenik.

— Holnap lemossuk az erkélyt is. A kamrát sem ártana kipakolni, ott is rendetlenséget hagytak maguk után a munkások.

Eszter lassan felegyenesedett, és beletörölte nedves, sajgó kezét a törölközőbe. A dereka annyira fájt, hogy legszívesebben mozdulatlanul maradt volna, csak ne kelljen újra lehajolnia. Az ujjai remegtek a kimerültségtől.

— Ilona asszony, nekem most már haza kell mennem. Benedek teljesen elfáradt, rendes alvásra van szüksége.

— Máris? — vonta fel a szemöldökét az asszony. — A szegélylécek még nincsenek befejezve. A hálószoba ablaka is maszatos maradt.

Eszter óvatosan betette az alvó kisfiút a babakocsiba, majd összeszedte a holmijait. Gyűröttnek, elcsigázottnak látszott; a haja kibomlott, a pólóján tisztítószerfoltok éktelenkedtek.

— Na jó — sóhajtott Ilona asszony. — Akkor holnap majd folytatjuk. Azért köszönöm. Még szerencse, hogy otthon vagy a gyerekkel, így legalább van időd segíteni a családnak.

Eszter nem válaszolt. Köszönés nélkül kilépett a lakásból. Amikor a babakocsit a lift felé tolta, még mindig reszketett a keze a fáradtságtól. Benedek egy pelenkával betakarva aludt, az arca kipirosodott a fülledt levegőtől. Az egész napot egy poros előszobában töltötte, építési törmelék között, tisztítószerek szagát belélegezve.

Hazaérve Eszter először megfürdette a kisfiát, majd tiszta ruhát adott rá. Csak ezután állt be ő maga a zuhany alá, és hosszú ideig engedte magára a vizet, mintha a porral együtt a nap minden megaláztatását is lemoshatná magáról. A kezein vörös foltok maradtak az erős vegyszerektől, a körmei alá pedig makacsul beült a kosz.

Márk este hét körül ért haza, jókedvűen, kipihenten. Leült a tévé elé, kezében egy üveg sörrel.

— Na, mi újság anyánál? Sikerült segítened?

Eszter vele szemben ült a fotelben, és éppen Benedeket etette. A kisfiú mohón szívta a cumisüveget; látszott rajta, mennyire megviselte a nap.