Eszter letette a babakocsit az előszobában, és elővette a járókát. Miközben összeállította, Ilona tovább sorolta a tennivalókat.

— A konyhát is rendesen ki kell súrolni. A műanyag falpanelek tiszta foltosak. A szegélyléceket is végig kell törölni az egész lakásban. Ja, és az erkély se maradhat ki, ott is áll a por a falcsiszolás után.

— Réka hol van? — kérdezte Eszter az anyósa lányára célozva.

— Réka dolgozik. Mondtam már, neki nincs ideje. Könyvelő, nagy felelősség van rajta.

Eszter beültette Benedeket a járókába, és játékokat adott a kezébe. A kisfiú rögtön a szájába vette a színes piramis egyik darabját. Ilona közben eltűnt a szobában, Esztert pedig magára hagyta a felújítás utáni káosszal.

A konyhában kiderült, hogy a panelek valóban tele vannak rászáradt vakolatfoltokkal és zsíros kéznyomokkal. A mosogatóba építési törmeléket szórtak, mintha szemetesnek használták volna. Eszter feltűrte az ujját, és nekilátott.

Előbb ki kellett tisztítania a mosogatót, hogy egyáltalán vizet engedhessen. Aztán előkereste alóla a rongyokat és a tisztítószereket. A falpanelek makacsul ellenálltak; a megszáradt vakolatot a szivacs alig vitte, végül már a körmével kapargatta.

Benedek az előszobai járókában ült, időnként panaszosan nyöszörgött. Eszter újra meg újra kinézett hozzá, hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben van.

— Ilona asszony, nem tehetnénk be a járókát a szobába? Itt nagyon poros a levegő.

— És akkor én hol fogok járni? Kicsi a szoba, a bútorokat még nem rendeztem vissza a felújítás után.

Eszter visszament a konyhába. A vakolatnyomok lassan engedni kezdtek, de a munka alig haladt. A keze hamar elnehezült az állandó dörzsöléstől. Mire dél lett, a paneleknek csak a felét sikerült valamennyire tisztára mosnia.

— Hogy bírod, Eszterkém, nem ennél valamit? — nézett be hozzá Ilona.

— Nem, köszönöm — rázta meg a fejét Eszter. — Inkább folytatom, amíg Benedek ilyen csendben van.

— Hát, ahogy gondolod. Jobb is így, mert munka akad még bőven. Ha a konyhával végzel, jöhetnek az ablakok, utána pedig a fürdő.

Eszter a kézfejével letörölte a homlokáról a nedvességet. A verejték végigcsorgott a hátán, pedig a nap még alig indult el igazán. Ilona asszony ott álldogált a közelben, szemmel tartotta minden mozdulatát, és időről időre megjegyzéseket tett.

— Ezt a részt nem dörzsölted át rendesen. Ott meg, nézd csak, még mindig látszik egy folt.

— Ilona asszony, nem volna egyszerűbb takarítócéget hívni? Felújítás után sokan így csinálják.

— Ugyan már, minek kidobni erre a pénzt? — legyintett az asszony. — Nem akkora munka ez. Te meg úgyis ráérsz, otthon vagy a gyerekkel.

Benedek közben egyre nyugtalanabb lett. Közeledett az etetés ideje. Eszter letette a rongyot, alaposan kezet mosott, és odament a kisfiához.

— Ilona asszony, meg kell etetnem.

— Persze, persze, csak ne tartson sokáig. Mert elmegy az egész nap, és semmire sem jutunk.

Eszter megetette Benedeket, pelenkát cserélt rajta. A kisfiú fáradt volt, álmosan pislogott, de a poros levegőben, a friss vakolat és festék szagában nem tudott elaludni a járókában. Eszter a karjába vette, ringatta egy darabig, halkan dúdolt neki.