„Te meg otthon vagy a gyerekkel, gyakorlatilag ráérsz” — Márk lekezelően közölte a telefonban, Eszter összeszorította a babakocsi fogantyúját
Igazságtalan hallgatás fojtja el a fáradt lelket.
Eszter magához húzta az egyéves Benedeket, és már ki tudja hányadszor igazította meg rajta a nyálkendőt. A kisfiú a babakocsiban tekergőzött, mindenáron el akarta érni a mellettük totyogó galambokat. Forró nyári délelőtt volt, a szokásos udvari séta is hosszabbra nyúlt a kelleténél. Eszter épp hazaindult volna, amikor megszólalt a zsebében a telefon. A kijelzőn a férje neve villant fel.
— Szia, drágám. Mi újság?
— Semmi különös. Figyelj, anya telefonált. Azt mondja, segítség kellene neki a takarításban a felújítás után. Holnap átmegyünk hozzá.
Eszter megtorpant a járda közepén. Márk mindig úgy közölte az ilyen dolgokat, mintha minden el volna döntve.
— Pontosan mit kellene kitakarítani?
— Ugyan, semmiség. Egy kicsit besegíteni anyának, érted te.
— Nem, nem igazán értem. Mit jelent az, hogy egy kicsit?
— Eszter, anya egyedül van. A húgom dolgozik, neki nincs ideje. Te meg otthon vagy a gyerekkel, gyakorlatilag ráérsz.
Eszter erősebben markolta meg a babakocsi fogantyúját. Ráér. Mintha az éjjel-nappali etetés, pelenkázás és az állandó kialvatlanság valamiféle nyaralás volna a Maldív-szigeteken.
— Rendben. De Benedeket viszem magammal.
— Persze, anya szereti a gyerekeket, nem lesz gond.
A szülési szabadság előtt Eszter fodrászként dolgozott egy belvárosi szépségszalonban. A vendégei már hetekkel előre időpontot foglaltak hozzá. Márk akkoriban büszkén emlegette mindenkinek, milyen ügyes felesége van. Most viszont, amint alkalma adódott, azt hajtogatta, hogy Eszter egész nap otthon ül, és nem csinál semmit.
Másnap reggel Márk a megszokott időben elindult a gyárba. Eszter összepakolta a pelenkákat, váltóruhát, játékokat, megetette Benedeket, aztán útnak indult az anyósához. Ilona asszony a szomszédos házban lakott, egy kétszobás lakásban a harmadik emeleten.
Mire Eszter felcipelte a babakocsit és a táskát a lépcsőn, már érezte, hogy fogy az ereje. Benedek nyűgösködni kezdett, közeledett a déli alvás ideje. A csengő után az ajtó szinte azonnal kinyílt.
— Eszterkém, gyere csak, gyere! — Ilona otthoni köntösben állt előtte, frissen és élénken. — Már attól féltem, meggondoltad magad.
Eszter belépett az előszobába, és egy pillanatra földbe gyökerezett a lába. A lakás úgy festett, mintha bomba robbant volna benne. A padlón újságdarabok hevertek, a linóleumon megszáradt festékcseppek pöttyöződtek. A falakat halványkékre festették, de a mesterek tenyérnyomai mindenfelé látszottak. Vastag porréteg ült minden polcon, párkányon és bútordarabon.
— Na, milyen lett? — tárta szét a karját Ilona. — Szép, igaz? Csak ezek a szerencsétlen mesteremberek akkora koszt hagytak maguk után.
Benedek hangosabban sírni kezdett. Eszter megringatta a babakocsit, hátha megnyugszik.
— Ilona asszony, akkor pontosan mit szeretne, mit csináljak?
— Hát mindent át kell mosni, le kell kaparni, amit kell. Az ablakokat áttörölni, a padlóról leszedni a festéket. A fürdőben is borzalom van. Tudod, a lányom reggeltől estig az irodában ül, nincs ideje házimunkára. Te meg gyeden vagy, nem vagy annyira elfoglalva.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz