Andrea minden szavát leírta, majd hátradőlt a székében.

— Meg is van az indíték. A pénz nyaralásra, műszaki cikkre és háztartási gépre ment. A tartozást pedig az ön nyakába akasztották. Még egy kérdés: tudja, hol volt az útlevele vagy a személyes iratai tavaly áprilisban?

Eszter becsukta a szemét, és visszagondolt. Márk akkor elkérte a személyi okmányait, arra hivatkozva, hogy valamilyen munkahelyi adminisztrációhoz kell róluk másolat. Ő nem kérdezősködött, egyszerűen odaadta neki.

— Márknál voltak — mondta halkan. — Azt mondta, a munkahelyén kérnek másolatot a házastárs okmányairól a biztosítás miatt.

Andrea bólintott, mintha pontosan erre számított volna.

— Klasszikus módszer. Nagy eséllyel a szerződéseken szereplő aláírásokat is hamisították. Ezt írásszakértői vizsgálattal meg lehet állapítani. Ha így van, Márk és Judit cselekménye már nem egyszerű családi vita, hanem a Büntető Törvénykönyv szerint csalás.

A szobára nehéz csönd telepedett. Elsőként István szólalt meg.

— Mit kell tennünk ahhoz, hogy elinduljon az ügy?

— Feljelentést kell tenni a rendőrségen, emellett pert indítunk a hitelszerződések érvénytelenségének megállapítása iránt — felelte Andrea. — Ezzel párhuzamosan kérhetjük a nem vagyoni sérelem miatti elégtételt és minden felmerült költség megtérítését. De mielőtt bármit beadunk, Eszter, meg kell kérdeznem: készen áll arra, hogy végigmenjen ezen az úton? Mert innentől nem nagyon lesz visszafordulás. Amint Márk és Judit megtudják, hogy feljelentés készül ellenük, védekezni kezdenek. És valószínűleg még erősebben fognak visszaütni.

Eszter felemelte a tekintetét. Egy pillanatra újra ott volt előtte a kulcscsomó, amelyet az arcába vágtak. Bevillant a közösségi oldalon megjelent aljas bejegyzés is. Aztán Judit nevetése, az a hideg, gúnyos kacaj a telefonban.

— Készen állok — mondta halkan, de minden korábbinál biztosabban.

Andrea röviden bólintott.

— Akkor elkezdjük. Ma megírom a rendőrségi feljelentést csalás miatt. Holnap beadjuk.

Dél körül léptek ki az irodából. Az eső addigra elállt, és a felhők mögül előbújt az októberi nap sápadt, hűvös fénye. Eszter az apja mellett haladt a járdán, és érezte, hogy valami lassan átrendeződik benne. A félelem, amely eddig összeszorította a mellkasát, hátrébb húzódott, és a helyén valami keményebb, józanabb eltökéltség jelent meg.

Aznap este Eszter otthon ült, és a papírokat rendezte, amikor ismét megszólalt a csengő. Felállt, az ajtóhoz ment, belenézett a kémlelőnyílásba, és Márk eltorzult arcát látta odakint.

Kinyitotta az ajtót.

Márk a küszöbön állt. Borzas volt, a szeme alatt sötét karikák húzódtak, a lélegzete kapkodó volt, mintha futva tette volna meg a lépcsősort.

— Te tényleg ügyvédhez mentél? — rontott rá azonnal, köszönés nélkül.

— Mi közöd hozzá?

— Mi közöm? — tett egy lépést befelé, de Eszter nem hátrált meg. — Felhívtak, hogy lekérdezted a hitelmúltadat! Felfogod egyáltalán, mit művelsz? Börtönbe akarod juttatni az anyámat?

— Azt akarom megtudni, hogyan kerültek a nevemre olyan hitelek, amelyeket nem én vettem fel. És azt is akarom, hogy akik ezt megtették, feleljenek érte.