— Vissza tudod vonni a feljelentést? Kérlek. Mindent visszaadok. Mindent rendezünk. Csak vond vissza.

— Nem. A büntetőeljárást már nem lehet egyszerűen visszavonni. Akkor sem, ha én akarnám.

— Akkor nem tudom, mi lesz.

És bontotta a vonalat.

Aznap este Eszter a szüleinél ült. István bekapcsolta a vízforralót, majd az ablakhoz lépett, és némán nézte az udvart.

— Felhívott — mondta Eszter halkan. — Azt kérte, vonjam vissza a feljelentést.

— Azt mondta, az anyja haldoklik.

— Nem haldoklik — felelte István keményen. — Csak megjátssza magát. Ahogy egész életében tette.

Eszter egy darabig nem szólt. A csésze peremét nézte, mintha ott keresné a választ.

— Tudod, apa… majdnem sajnálom őt. Márkot. Egész életében az anyja árnyékában élt. Még amikor a hiteleket felvették, Judit adta oda neki az útlevelem másolatát. Ő egyszerűen nem tud önállóan létezni.

István lassan megfordult az ablaktól, és hosszasan a lányára nézett.

— Ez nem mentség, Eszter. Felnőtt ember. Volt munkája, felesége, otthona. Választhatott volna téged. Ehelyett az anyját választotta. Meg a hiteleket. Meg a hazugságot. Ez az ő döntése volt.

Eszter bólintott. Nem vitatkozott. Már nem volt ereje megvédeni azt az embert, aki olyan sokáig nem védte meg őt.

Másnap Andrea behívta az irodájába, hogy átbeszéljék a bírósági tárgyalás előtti utolsó részleteket.

— A polgári per tárgyalását a jövő hétre tűzték ki — mondta az ügyvédnő, miközben rendezte az iratokat az asztalán. — Azt kérjük, hogy a bíróság nyilvánítsa érvénytelennek a hitelszerződéseket, kötelezze Márkot és Juditot az általuk elköltött összegek megtérítésére, valamint állapítson meg nem vagyoni kártérítést is. A büntetőeljárás külön fog menni, de a bizonyítékok erősek.

Eszter figyelt, mégis olyan érzése volt, mintha egy szakadék peremén állna. Tudta, hogy nem hátrálhat meg, de attól még minden lépés nehéznek tűnt.

A tárgyalás reggelén korán ébredt. Odakint az első hó pihéi hullottak, lassan, bizonytalanul, mintha maguk sem tudnák, maradjanak-e. Eszter sötétkék, visszafogott ruhát vett fel, feltűzte a haját, és kilépett a lakásból. A ház előtt István várta.

— Készen állsz?

— Igen — mondta Eszter.

Beszálltak a Hyundai Solarisba. Eszter elfordította a kulcsot, a motor halkan felmordult, aztán az autó finoman kigördült a parkolóból.

A tárgyalóteremben nem voltak sokan. Eszter, a szülei és Andrea az egyik oldalon ültek. Velük szemben Márk és Judit. Az anyósa szinte belesüppedt a padba, nehézkesen vette a levegőt, mintha ezzel is azt akarná bizonyítani, mennyire szenved. Márk nem nézett Eszterre. A padlót bámulta, mintha ott lenne minden válasz.

A bíró egy ötvenes éveiben járó, fáradt arcú nő volt. Megnyitotta az ülést, majd Andrea felállt, és határozott, nyugodt hangon ismertette a keresetet. Csalás. Hamisított aláírások. Három hitel, összesen nagyjából nyolcszázezer forint értékben. Nem vagyoni kár megtérítése. A szerződések érvénytelenségének kimondása.

Amikor befejezte, a bíró Juditra nézett.

— Alperes, ön következik.

Judit lassan felállt. A keze remegett. Kinyitotta a száját, de az első szavak helyett sírás tört ki belőle. Hangosan zokogott, könnyes arcát a tenyerével törölgette.