A tömeg suttogása megváltozott. Már nem sajnálkozó, hanem gyanakvó és elítélő hangok hallatszottak. A babakocsis nő megfordult, és elment. Az egyik idős asszony szigorúan összeszorította a száját, majd rosszallóan megrázta a fejét.

Judit megérezte, hogy elveszítette a közönségét. Hirtelen felkapta a táskáját, felállt a padról, és a fogai között szűrte a szavakat:

— Semmi baj. Az igazság mellettem áll. Még meg fogják bánni, hogy velem kezdtek.

Azzal gyors léptekkel, szinte futva indult kifelé az udvarból. A napszemüveget tíz lépés után levette.

István a tekintetével követte, majd a lányához fordult.

— Gyertek be. Anyád nagyon ideges.

Katalin az előszobában várta őket. Sápadt volt, a keze reszketett.

— Elment?

— Elment — mondta István. — És nem fog egyhamar visszajönni. Mindent rögzítettünk.

Segített a feleségének leülni egy székre, majd vizet töltött neki. Andrea közben bement a konyhába, kinyitotta a laptopját, és már írni is kezdte a feljelentés kiegészítését.

— Ez is bekerül az anyagba — magyarázta. — Fenyegetés, rágalmazás, nyomásgyakorlási kísérlet. A bíróság az ilyesmit nagyon nem szereti. És amikor Judit majd a beteg szívére hivatkozik, nekünk ott lesz a mai előadásáról a videó- és hangfelvétel.

Másnap korán reggel Andrea hívta Esztert.

— Eszter, híreim vannak. A rendőrség megindította a büntetőeljárást csalás miatt. Ma napközben házkutatást tartanak Juditnál.

Eszter leült az ágy szélére. Büntetőeljárás. A szó súlyosnak és véglegesnek hangzott. De most nem fölötte mondtak ítéletet, hanem felettük kezdett összezárulni a kör.

— És Márkkal mi lesz? — kérdezte.

— Őt is be fogják idézni kihallgatásra. Az ügyben társtettesként szerepelhet. Ha az írásszakértői vizsgálat megerősíti, hogy az aláírások hamisak, mindkettőjüknek felelniük kell.

Eszter napközben bement dolgozni, de képtelen volt a munkájára figyelni. Délután háromkor üzenetet kapott Andreától: „A házkutatás megtörtént. Lefoglaltak egy laptopot, iratokat és bankkártyákat. Judit megpróbált bezárkózni a fürdőszobába. Nem segített.”

Egy órával később Márk telefonált. A hangja remegett, időnként elcsuklott.

— Eszter… Eszterkém… Mit tettél? Kijöttek hozzánk. Anyát majdnem elvitte a mentő. A vérnyomása az egekben van, csak fekszik, fel sem tud kelni. Érted te, hogy megölöd őt?

— Én nem az egészségi állapota miatt tettem feljelentést. Hanem csalás miatt. A kettő nem ugyanaz.

— Miféle csalás? Jó, hát felvettünk valamennyit. Elköltöttük. De család vagyunk! Visszaadtuk volna! Mindent visszafizettünk volna, komolyan! Csak nem jutottunk még odáig!

— Másfél évetek volt rá. Egy fillért sem adtatok vissza. Te vettél magadnak laptopot, nekem pedig azt mondtad, prémiumból volt. Én közben az ennivalón spóroltam, és busszal jártam mindenhová. Emlékszel erre? Egyszer is megkérdezted, van-e pénzem bérletre?

A vonal túlsó végén hosszú csend lett.

— Nem tudtam — mondta végül Márk. — Azt hittem, megvan mindened.

— Semmim sem volt, Márk. Te csak nem vetted észre.

Megint elhallgatott. Eszter hallotta a légzését: nehéz volt, szaggatott, ideges.