Szerdán megérkezett Katalin, az anyósa. Szokásához híven előzetes bejelentés nélkül toppant be, egyik kezében egy táska házi süteménnyel, a másikban pedig kész tervekkel az estére.

— Nórikám, hogy vagy? — puszilta arcon a menyét. — Márk említette, hogy szeretnéd megünnepelni a születésnapodat. Ez persze nagyon szép dolog, csak hát te is tudod…

— Mit kellene tudnom, Katalin?

— Hát azt, hogy nekem idén igazán kerek évfordulóm lesz. Hetvenéves leszek, el tudod képzelni? Jönnek a rokonok, a régi kollégák, mindenkit illene rendesen fogadni. Te meg még fiatal vagy, előtted van még rengeteg születésnap.

Nóra lassan letette a csészéjét az asztalra.

— Vagyis az én napom nyugodtan várhat?

— Nem úgy értem, hogy várhat… Csak talán lehetne egy kicsit szerényebben tartani. Beültök valahová a barátnőiddel, egy kis kávézóba vagy étterembe. A pénzt meg jobb lenne félretenni az én jubileumomra.

— Értem — felelte Nóra halkan.

Márk mellette ült, és egyetlen szót sem szólt. Csak nézte a tányérját, mintha hirtelen az lenne a legfontosabb dolog a világon.

Aznap este, miután Katalin végre elment, Nóra magára zárta a hálószoba ajtaját. Márk hallotta, hogy telefonon beszél valakivel, de a szavakat nem tudta kivenni. Amikor bekopogott, a felesége csak annyit mondott, hogy fáradt, és aludni szeretne.

Reggel Márk egyedül ébredt. A konyhaasztalon egy cetli várta: „Elutaztam Horvátországba Dórával a hétvégére. Ne aggódj.”

Újra meg újra elolvasta a pár sort, de nem tudta felfogni. Miféle Horvátország? Milyen hétvége? Hiszen semmilyen utazásról nem beszéltek, semmit nem terveztek.

Megpróbálta felhívni Nórát, de a telefonja nem volt elérhető. Írt neki üzenetet is, ám azok sem mentek át.

A hétvége elviselhetetlenül lassan vánszorgott. Márk képtelen volt megnyugodni, fel-alá járkált a lakásban, végül felhívta Dóra édesanyját, hogy megtudja, mi történt. Kiderült, hogy a lányok valóban elmentek a tengerpartra, Rovinjba, az utolsó pillanatban foglaltak egy kedvezményes utat.

— Ne idegeskedjen, Márk — próbálta csillapítani Dóra anyja. — A lányoknak szükségük volt egy kis kikapcsolódásra. Úgy hallottam, önöknél mostanában volt némi családi feszültség…

Vasárnap este Nóra napbarnítottan, kipihenten és meglepően nyugodtan érkezett haza. Márk a pályaudvaron várta, egy csokor virággal a kezében és kérdések egész sorával a fejében.

— Hogy tehetted meg, hogy egyszerűen csak elmész? Tudod, mennyire aggódtam?

— Szóltam előre — válaszolta Nóra teljes higgadtsággal, miközben ajándékokat vett elő a táskájából. — Nézd, hoztam neked egy pólót.

Otthon aztán sorra mutatta a fényképeket: a tengert, a pálmákat, saját magát és Dórát csinos ruhában, a naplemente arany fényében.

— Ötcsillagos szállodában laktunk — mesélte, miközben egymás után lapozta a képeket a telefonján.

— Wellness, masszázs, vacsorák… El tudod képzelni, mióta nem éreztem magam ennyire szabadnak és boldognak?

— És… mennyibe került mindez? — kérdezte óvatosan Márk.

Nóra szó nélkül elővette a pénztárcájából a bankkártya-kivonatot, és átnyújtotta neki.

— Te az én születésnapomon akartál spórolni, hogy anyukád jubileumára maradjon pénz, igaz? Hát remélem, most elégedett vagy — mondta, és a kezébe adta a számlát.