— Évekig simítgattam őket. Most maradjanak csak úgy, ahogy vannak.

— Nagyon szemtelen lettél.

— Inkább figyelmes.

— Segített a testvérének! A saját testvérének! Ez talán bűn?

— Segíteni a saját pénzéből is lehet. A közös megtakarítás másik feléhez csak megbeszélés után nyúl az ember.

— Jaj, már megint ez a számolgatás! A pénz pótolható.

— Akkor Márknak biztosan nem lesz nehéz visszaadnia.

A vonal túlsó végén csend lett. Mária nyilván nem erre a válaszra számított.

— Pénz miatt akarod tönkretenni a családodat?

— Nem. Gábor ezt már elintézte egyedül. A pénz csak megmutatta, hogyan működött minden.

Az anyósa még próbált valamit mondani, de Eszter udvariasan lezárta a beszélgetést. Utána feljegyezte a hívás dátumát és rövid tartalmát. Régebben az efféle pontosságot hidegségnek tartotta volna. Most már értette: ahol mások zajjal és bűntudattal próbálnak nyomást gyakorolni, ott a tények nyugodt rögzítése védelem.

A negyedik napon Márk telefonált. Eszter ránézett a kijelzőre, és halványan elmosolyodott. Lám, az átutalás másik szereplője is előkerült.

— Eszter, szia. Figyelj, Gábor nagyon ideges. Miért veszed ezt ennyire komolyan?

— Márk, mikor adod vissza a pénzt?

A férfi néhány másodpercig hallgatott.

— Hát azért mi nem vagyunk idegenek.

— Mikor?

— Most indul be a projekt, és amint lesz belőle bevétel…

— Dátumot kérek.

— Úgy beszélsz, mint valami behajtó.

— Nem. Egy behajtó sokkal keményebben beszélne. Én egyelőre csak kérdezek.

Márk nagy levegőt vett.

— Egy hónap múlva elkezdem részletekben.

— Írásos választ kérek. Írd meg Gábornak és nekem is, pontosan mekkora összeget kaptál, és milyen ütemezéssel tervezed visszafizetni. Ha ez nincs meg, a továbbiakat az ügyvédemen keresztül beszéljük meg.

— Te ezt most komolyan mondod?

— Teljesen.

— Gábor azt mondta, te hamar megenyhülsz.

Eszter a fal mellé sorakoztatott dobozokra pillantott, amelyekben a férje holmijai álltak.

— Gábor sok mindenben tévedett.

Az ötödik napon lakatost hívott, és kicseréltette a bejárati ajtó zárját. Nem bosszúból, nem látványos elégtételként. Egyszerűen azért, mert Gábor elment, a kulcsokat nem adta vissza, a lakás pedig Eszter tulajdona volt. Ehhez nem kellett külön engedélyt kérnie senkitől. A mester ebéd után érkezett, csendben elvégezte a munkát, számlát adott, és átadott két új kulcskészletet. Az egyiket Eszter betette a széfbe, a másikat a táskájába csúsztatta.

Este Gábor küldött egy fényképet egy kávézóból: egy csésze kávé, egy szelet sajttorta, a karja széle az órájával. A felirat mindössze ennyi volt: „Jól megvagyok.”

Eszter megnézte a képet, megszokásból elmentette, aztán visszatért ahhoz, amivel foglalkozott. Egy kiállítás megnyitójának anyagán dolgozott, egyeztette a művésszel a képek szállítását, közben pedig összeállította Gábor holmijainak tételes listáját. Jól megvan? Akkor legyen jól. Ez már nem az ő gondja volt.

A hetedik napon Gábor visszajött.

Este kilenc körül érkezett, amikor a hőség végre engedni kezdett, és az udvarról feláramlott a frissen locsolt fű meg a por jellegzetes szaga. Eszter éppen az asztalon rendezte sorba az iratokat: a házasság felbontására készített keresetlevelet közös megegyezés esetére, az átutalt összeggel kapcsolatos felszólítás tervezetét, Gábor holmijainak jegyzékét és a kinyomtatott számlakivonatokat.