— Egyetlen hónap — szólalt meg végül lassan. — Ez idő alatt pedig keresel neki valami más megoldást. Ezt megígéred?

— Megígérem — fújta ki a levegőt Gábor megkönnyebbülten. — Nem hagyom, hogy kicsússzon a kezünkből a helyzet.

Lilla pontosan egy héttel később állított be. A régi, copfos, visszahúzódó kislányból semmi sem maradt. A küszöbön egy magabiztos fiatal nő jelent meg élénkvörös hajjal, divatos szerelésben, maga után húzva egy óriási bőröndöt.

— Jó napot, Eszter néni, Gábor bácsi! — köszönt széles mosollyal. Eszternek azonban ez a mosoly valahogy túlságosan fölényesnek tűnt. — Nagyon köszönöm, hogy befogadtatok!

— Ugyan, nincs mit — felelte Eszter, és igyekezett barátságosnak látszani. — Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni.

A három szoba közül a legkisebbet készítették elő neki. A gyerekholmikat előzőleg kipakolták, betoltak egy kinyitható kanapét, egy íróasztalt és egy szekrényt, hogy legalább a legszükségesebb dolgai elférjenek.

Lilla körbefordult a helyiségben, aztán vállat vont.

— Aranyos — mondta. — Bár egy kicsit szűk.

Eszter érezte, ahogy a bosszúság azonnal megmozdul benne, de inkább lenyelte a megjegyzést.

— Rendezkedj be nyugodtan. A fürdőszoba ott van — mutatta. — A konyhát természetesen használhatod, a hűtőben pedig felszabadítottunk neked egy polcot.

— Király — dobta le Lilla a táskáját a kanapéra. — És mi a Wi-Fi jelszó?

Három nap sem telt el, Eszter máris keserűen bánta, hogy beadta a derekát. Lilla nem egyszerűen zajos vendégnek bizonyult, hanem olyan embernek, aki mintha egyáltalán nem érzékelte volna mások határait.

Éjszakába nyúlóan telefonált, hangosan kacagott, és amikor kérték, hogy legyen halkabb, legfeljebb pár percre fogta vissza magát. Előzetes figyelmeztetés nélkül barátokat hívott fel, akik aztán késő estig a konyhában ültek, és nagy hangon tárgyalták az egyetemi pletykákat.

A legnehezebb mégsem a zaj volt, hanem az állandó rendetlenség. Lilla mosatlan tányérokat és bögréket hagyott a mosogatóban, a fürdőszobában szétszórta a holmijait, sőt időnként a folyosón is kerülgetni kellett a cipőit és táskáit. Amikor Eszter ezt szóvá tette, a lány csak kelletlenül megvonta a vállát.

— Bocs, nem szoktam hozzá, hogy valakivel ennyire… mániákusan rendes körülmények között lakjak együtt.

Gábor eleinte próbálta elsimítani a feszültséget, de Eszter látta rajta, hogy az ő türelme is napról napra vékonyodik.

— Beszéltem vele — mondta egy újabb kellemetlen eset után, amikor Lilla este tízkor négy ismerősével érkezett haza. — Azt mondta, igyekszik változtatni.

— Ezt már harmadszor hallom — felelte Eszter kimerülten. — És közben minden ugyanúgy folytatódik. Gábor, én ezt nem bírom sokáig. Te mondtad, hogy csak egy hónapról van szó.

— Tudom — Gábor végighúzta a kezét a homlokán. — Felhívtam az egyetemet a kollégium miatt. Azt mondták, jelenleg nincs üres hely, talán a következő félév elején felszabadul valami.

— A következő félévben? — Eszter hitetlenkedve nézett rá. — Az még négy hónap. Nem, erről szó sem lehet. Beszélned kell anyáddal. Ha annyira fontos neki Lilla, vegye magához.