— Kiváló. De azt javaslom, egyelőre ne rohanjunk a bíróságra. Hagyjuk, hogy tovább menjenek.

A szája sarkában alig észrevehető mosoly jelent meg.

Nóra azonnal megértette, mire gondol. Hadd szítsák tovább a botrányt, hadd terjesszék a rágalmakat minél szélesebb körben. Minél mélyebbre ássák magukat, annál nehezebb lesz kimászniuk onnan.

Másnap ismét ott állt az anyósa lakásának ajtaja előtt. A nappaliban most még többen gyűltek össze, mint legutóbb; nyilván „erősítést” is hívtak. Erzsébet a kanapén ült, arcán olyan kifejezéssel, mintha máris győzött volna.

— Na, eljöttél mentegetőzni? — vetette oda Katalin elsőként.

— Nem ezért jöttem — felelte Nóra higgadtan, és letette a táskáját az asztalra.

— Akkor talán beismered, hogy megcsaltad Pétert? — kuncogott az egyik távolabbi rokonasszony.

Nóra lassan végignézett a jelenlévőkön.

— Tényleg elhiszitek ezt a hamisítványt?

— Miféle hamisítványt? — csattant fel Erzsébet. — Mindenki látja, miféle nő vagy!

— Mindenki azt látja, amit önök mutatni akarnak neki — vágott közbe Nóra. — De nekem van valami sokkal érdekesebb a birtokomban.

Elővett egy diktafont, és megnyomta a lejátszás gombját. Gábor hangja töltötte be a szobát:

„Na, te kis ringyó, megkaptad a választ?… Bizonyítsd be… Holnap anyánál találkozunk…”

A nappalira dermedt csend telepedett.

— Ez… ez összevágott felvétel! — ordította Gábor.

— Pont, mint a fénykép? — kérdezte Nóra jegesen. — Egyébként itt a szakértői vélemény a képről. És van tanúvallomásom is arról, hogy Katalin rendelte meg a képszerkesztést.

Katalin arca egy pillanat alatt falfehérré vált.

— Hazudsz!

— Nem. Önök hazudnak — Nóra tett egy lépést előre. — És tudják mit? Elegem lett. Holnap rágalmazás miatt keresetet nyújtok be. Minden következményével együtt.

Erzsébet hirtelen felpattant.

— Ezt nem mered megtenni! Mi egy család vagyunk!

— Család? — Nóra keserűen elmosolyodott. — Egy család nem így viselkedik.

Sarkon fordult, és elindult az ajtó felé. Ezúttal senki sem állt az útjába.

Amikor kilépett a lépcsőházba, odabentről már hallotta a kirobbanó veszekedést.

— Én mondtam, hogy ostoba ötlet!

— Te szervezted az egészet, anya!

— Fogd be, te idióta, most mindannyiunkat bíróság elé rángathatnak!

Nóra lement az utcára, és hosszú hónapok óta először úgy érezte, mintha valami súly lekerült volna a mellkasáról. Nem neki kellett sarokba szorítania őket; megtették ezt saját magukkal. Már csak végig kellett vinnie.

De a legfontosabb ütőkártyát még mindig nem játszotta ki. A táskájában ott lapult egy másik irat is, amelynek létezéséről a rokonság mit sem sejtett.

Reggel Nóra nehéz szívvel ébredt. Ez volt az a nap, amikor mindennek el kellett dőlnie. A fürdőszobai tükör elé állt, és hosszasan nézte a saját arcát. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, a bőre sápadt volt, a vonásai fáradtnak tűntek. Az elmúlt hetek küzdelme nem múlt el nyomtalanul.

A konyhában már ott várta Márk, az ügyvédje. Ebben a helyzetben ő volt az egyetlen ember, akiben Nóra feltétel nélkül megbízott.

— Készen állsz? — kérdezte, miközben félretette az iratokkal teli mappát.