Az anyósa egész teste megremegett, keze ösztönösen a mellkasa felé kapott.

– Te… ezt nem mered megtenni…

– Már megtettem.

A csend ezúttal dermesztő volt.

Aztán Katalin, aki a dühtől szinte reszketett, halkan, mérgező hangon sziszegte:

– Ezt még meg fogod bánni.

Nóra lassan visszarendezte a papírokat a mappába.

– Nem, Katalin. Maguk fogják megbánni.

Megfordult, és elindult a kijárat felé. A háta mögött ismét felcsapott a kiabálás, de már nem figyelt rá.

Az ajtó tompa dörrenéssel csukódott be mögötte.

Az első csatát megnyerte.

A háború azonban csak most kezdődött.

Nóra kilépett az utcára, és a meleg nyári levegő szinte megperzselte kipirult arcát. Néhány mély lélegzetet vett, próbálta lecsillapítani a kezében futó remegést. A táskájában nem csupán egy irat lapult: ott volt a győzelme, és ott volt a bosszúja is.

Mindazért, amit hosszú éveken át némán el kellett viselnie.

Csakhogy a megkönnyebbülés még korai lett volna.

Másnap, amikor munka után hazafelé tartott, a telefonja szinte felrobbant az egymás után érkező üzenetektől. Eszter küldött neki egy képernyőfotót a családi csevegésből, amelyet Erzsébet hozott létre. Nóra a járda közepén torpant meg, ujjai görcsösen ráfonódtak a készülékre.

A képen ő szerepelt, egy ismeretlen férfi karjában. Alatta a felirat: „Így gyászolta a menyem a fiamat!”

A szíve vadul kalapálni kezdett. Hamisítvány volt, ráadásul ügyetlen munka: Nóra soha életében nem látta azt a férfit. Mégis a hozzászólások ütöttek a legnagyobbat.

— Mindig is tudtam, hogy egy cafka!

— Hogy volt képes erre, amikor Péter…

— Ki kell dobni, menjen, amerre lát!

Nóra remegő kézzel hívta Esztert.

— Láttad ezt? Ez teljes őrület!

— Látom, mit művelnek a drága rokonaid — felelte Eszter, és a hangjában alig fékezett düh vibrált. — Ezek teljesen megőrültek!

Otthon Nóra hosszú ideig ült a laptop előtt, és nagyítva vizsgálta a képet. A csalás nyilvánvaló volt: az árnyékok rossz irányba estek, a fények nem illettek össze, az alakok szélei elmosódtak. Minden azt kiabálta, hogy silány manipulációról van szó. De vajon ki hinne neki Erzsébettel szemben, aki a külvilág előtt a megtört, gyászoló anya szerepét játszotta?

Másnap reggel Gábor telefonja ébresztette.

— Na, te kis ringyó, megkaptad a választ? — sziszegte elégedetten. — Most már az egész család tudja, ki vagy valójában.

— Te is pontosan tudod, hogy az a kép hamis — mondta Nóra összeszorított fogakkal.

— Bizonyítsd be — nevetett fel Gábor. — Holnap anyánál találkozunk. Gyere el, majd megbeszéljük, mi lesz a „jövőddel”.

Nóra letette a telefont. A keze reszketett, de már nem a félelemtől. A harag járta át minden porcikáját. Átléptek egy határt, amelyen túl nem maradt helye sem kegyelemnek, sem józan párbeszédnek. Ez már nyílt háború volt.

Aznap este felkereste az ügyvédet, akivel korábban a végrendelet ügyében konzultált.

— Van bizonyítéka arra, hogy a fotó hamisított? — kérdezte a férfi.

— Igen — Nóra elővett a táskájából egy pendrive-ot. — Itt van az eredeti kép, amelyen egyedül vagyok. És elkészült a szakértői vélemény is.

Az ügyvéd figyelmesen bólintott.