A vacsora elején mindenki óvatosan viselkedett. Az „esküvő” szót senki nem ejtette ki. Aztán Nóra felemelte a limonádéspoharát.

– Szeretnék mondani egy pohárköszöntőt. Nem arra, ami nem történt meg. Hanem arra, ami időben történt. Eszterre, aki meghallotta azt a mondatot, hogy „szokj hozzá az engedelmességhez”, és nem várta meg, mennyivel lesz rosszabb az anyakönyvvezető után.

Valaki elmosolyodott, mások érezhetően fellélegeztek. Eszter is megemelte a poharát.

– Köszönöm. De hozzátennék valamit. Nem tartom magam áldozatnak. Nem hagytak faképnél, nem csaptak be az oltárnál, és nem mentettek meg jóakaró emberek az utolsó pillanatban. Egyszerűen időben megmutatták nekem a szerződés feltételeit. Én pedig nem írtam alá.

Andrea elégedetten bólintott.

– Na, ezt nevezem én szakszerű szerződésbontásnak.

Judit néni az ujjai között forgatta a poharát.

– És ha tényleg csak ideges volt?

Eszter nyugodtan nézett rá. Egy csepp ingerültség sem volt benne.

– Aki ideges, az azt mondja: „félek”, „fáradt vagyok”, „gondoljuk át”. Nem azt közli, hogy a másiknak engedelmeskednie kell. Ez két teljesen különböző állapot.

Balázs bólintott, és halkan hozzátette:

– Igen.

Márkban mindig is megvolt a hajlam, hogy ő ossza ki a szerepeket. Csak korábban ezt ügyesen gondoskodásnak álcázta. Emlékeztek, amikor a nyaralónál még azt is megszabta, ki hová üljön a tűz körül? Még a telek gazdáját is átültette máshová.

– Akkor én azt hittem, egyszerűen csak jó szervező – jegyezte meg Eszter.

– Az is – felelte Balázs. – Csak éppen téged is teljes egészében meg akart szervezni.

Az asztal körül lassan oldódni kezdett a hangulat. A vendégek már nem mérlegeltek minden szót előre, nem féltek attól, hogy valami rosszat mondanak. Eszter szinte látta, ahogy mindenkiről lekerül egy láthatatlan szorítás. A meghiúsult esküvő nem szégyentörténetté vált, hanem józan belátásról szóló esetté.

Pont ebben a pillanatban tűnt fel Márk a kisebb terem bejáratánál.

Nem egyedül érkezett. Mellette ott állt Krisztina, világos kosztümben, olyan arckifejezéssel, mint aki azért jött, hogy helyreállítsa az igazságot. Az étterem egyik munkatársa zavartan lépkedett mögöttük, láthatóan nem tudva, joga van-e közbelépni.

Az asztalnál egy csapásra elhalt a beszélgetés.

Márk Eszterre nézett. A tekintetében egy pillanatra elégedettség villant: most végre vannak tanúk, most végre van közönség, most már nem fog tudni kibújni a beszélgetés alól.

Eszter azonban nem pattant fel azonnal. Nyugodtan letette a szalvétáját a tányér mellé, ugyanazzal a kimért mozdulattal, ahogyan egy héttel korábban a gyűrűt helyezte le. Aztán az étterem munkatársa felé fordult.

– Ezek az emberek nem szerepelnek a rendezvényem vendéglistáján.

Márk gúnyosan elmosolyodott.

– A te rendezvényed? Tudtommal ez a mi esküvőnk lett volna.

– Az lett volna – mondta Eszter. – De nem lett az.

Krisztina egy lépést tett előre.

– Eszter, legalább annyival tartozik Márknak, hogy meghallgatja. Ön nyilvánosan megalázta a családomat.

Eszter felállt. Nem emelte fel a hangját, de a teremben olyan csend lett, hogy minden egyes szava tisztán hallatszott.