– Krisztina, a fia egy héttel a házasságkötés előtt közölte velem, hogy ideje hozzászoknom az engedelmességhez. Ezután az esküvőt lemondtam. Ma este itt zártkörű vacsora van a hozzám közel állóknak. Önök nem kaptak meghívást.

– Hogy mer ilyet mondani? – Krisztina arca megnyúlt a felháborodástól. – Márk a lelkét is beletette ebbe az egészbe!

Nóra halkan felhorkant, de Eszter még csak felé sem fordította a fejét.

– A lelkét nyugodtan magával viheti. A pénzügyi kérdéseket pedig iratok alapján rendezzük.

Márk arca vörösbe váltott.

– Direkt idehívtad az embereket, hogy rólam beszéljetek?

– Nem. Te jöttél ide magadtól, hogy mindenki lásson.

A mondat pontosan célba talált. Néhány vendég összenézett. Márk hamar felismerte, hogy a jelenet nem úgy alakul, ahogyan elképzelte. Arra számított, hogy Eszter zavarba jön, az anyja nyomást gyakorol majd rá, a vendégek pedig feszengve kapkodják a tekintetüket. Ehelyett tanúk előtt kapott higgadt elutasítást.

– Eszter – váltott hangnemet, és hirtelen lágyabbnak próbált tűnni. – Elismerem, hogy durván fogalmaztam. De tudod, hogy szeretlek. Én csak normális családot akartam.

– Egy normális család nem azzal kezdődik, hogy az egyik fél figyelmezteti a másikat: alá kell rendelődnie.

– Nem így értettem.

– Pontosan így értetted. Kétszer is elmondtad.

Krisztina erre élesen a fia felé fordult. Úgy látszott, a második alkalomról addig nem tudott.

– Kétszer? – kérdezte alig hallhatóan.

Márk ingerült pillantást vetett rá.

– Anya, ne most.

Eszter meglátta ezt a tekintetet, és ettől végképp megnyugodott. Minden a helyére került. Márk nemcsak a leendő feleségét nem tisztelte. Ő általában addig tisztelte az embereket, amíg azok az ő változatát erősítették.

– Menjetek el – mondta Eszter. – Most.

– És ha nem megyek? – kérdezte Márk halkan.

Az étterem munkatársa elsápadt. Balázs felállt a helyéről. Andrea letette a villáját, és olyan tekintettel nézett Márkra, hogy még Nóra arcáról is eltűnt a mosoly.

Eszter elővette a telefonját.

– Akkor az étterem hívja a biztonságiakat vagy a rendőrséget. Meghívás nélkül jelentetek meg egy zártkörű eseményen, és nem vagytok hajlandók távozni. Gondold át, Márk. Tényleg ilyen záróképet szeretnél magadról?

Márk még néhány másodpercig mozdulatlanul állt. Aztán hirtelen megfordult, és elindult kifelé. Krisztina egy pillanatra még ott maradt.

– Egyszer még rá fog jönni, mit veszített.

– Már rájöttem – felelte Eszter. – Ezért nem is veszem fel újra.

Miután elmentek, pár másodpercig senki sem szólalt meg a teremben. Aztán Andrea megfogta a vizeskancsót, és teljes nyugalommal töltött magának.

– Jó vacsora – állapította meg. – Műsorral együtt.

A nevetés nem rögtön tört ki, de amikor végre megérkezett, magával vitte a feszültség maradékát is. Eszter is elmosolyodott. Nem hangosan, nem látványosan. Csak megérezte, ahogy belülről elszivárog belőle az utolsó nehéz darab is.

Vacsora után kiléptek a langyos nyári estébe. A nap már lefelé tartott, a házak üvegfelületei narancsszínű fényt vertek vissza. Nóra belekarolt Eszterbe.

– Ugye felfogod, hogy ez volt az év legjobb nem-esküvője?