Mária nem szakította félbe. Csendben hallgatta, csupán egyszer szorította meg olyan erősen a kést, miközben a sárgabarackot vágta, hogy a mag élesen koppant a vágódeszkán.

– Jobb, hogy most derült ki – mondta végül.

– Én is így gondolom.

– A rokonság beszélni fog.

– Beszéljenek.

– Az anyja esetleg idejön.

– Próbálja meg. Nem hívtam be a lakásomba, és ezután sem fogom.

Mária bólintott.

– Helyes. Kulcsa tényleg nincs?

– Nincs.

– Nála vannak valamilyen irataid?

– Semmi fontos. Talán a szervezőnél lehet egy személyimásolat valamelyik szerződéshez, de Márknál nincs. Holnap ellenőrzöm.

– Ügyes vagy.

Eszter azon az estén először fáradtan elmosolyodott.

– Anya, most úgy beszélsz, mintha nem az esküvőmet mondtam volna le, hanem sikeresen átmentem volna egy tűzvédelmi ellenőrzésen.

– Mert ez az is volt – felelte Mária. – Csak nem az étterem égett, hanem a jövőbeli életed.

Éjszaka Eszter alig aludt. Nem a kétség tartotta ébren. Kétsége nem volt. Az agya egyszerűen tovább dolgozott: kit kell még értesíteni, honnan lehet visszaszerezni pénzt, hogyan akadályozza meg, hogy Márk a saját verziójával előzze meg őt a vendégeknél. Tudta, hogy meg fogja próbálni. Az ilyen emberek ritkán hallgatnak, amikor kicsúszik a kezükből az irányítás. Inkább magyarázni kezdik a külvilágnak, hogy a nő „hisztizett”, „túlgondolta”, „megijedt a felelősségtől”.

Reggel hétkor felkelt. Lezuhanyozott, felvett egy világos vászonruhát, a haját laza, alacsony copfba fogta, és megnyitotta a híváslistát. Elsőként az éttermet tárcsázta. Az üzletvezető a lemondás hallatán óvatos, már-már részvétteljes hangra váltott, de Eszter gyorsan üzleti mederbe terelte a beszélgetést.

– Az előleg felhasználható másik rendezvényre?

– Igen, három hónapon belül.

– Rendben. Akkor nem teljes lemondásról lenne szó, hanem átalakításról. Ugyanerre a napra megoldható egy húszfős vacsora?

– A kisteremben igen.

Eszter kinézett az ablakon. A nyár ragyogó volt, napos, szinte pimaszul derűs. Az a szombat, amelyre az esküvőt tervezték, már nem tűnt fekete lyuknak a naptárban.

– Foglalják le a kistermet – mondta. – Családi vacsora lesz. Esküvői dekoráció nélkül. A menüt még ma pontosítom.

Amikor letette a telefont, Eszter maga is meglepődött azon, milyen könnyűnek és helyesnek érezte ezt a döntést. Miért kellene pénzt veszítenie, és miért kellene otthon bujkálnia azon a napon, amelyből végül nem lett esküvő? Miért maradjon üresen az étterem, és miért adja meg Márknak azt az elégtételt, hogy azt hihesse: sikerült tönkretennie az ünnepét?

Nem. Férjhez menni nem fog. De összehívja azokat, akik valóban mellette állnak, és megünnepli, hogy időben megszabadult egy tévedéstől.

Nóra, amikor meghallotta az ötletet, először hosszú másodpercekig hallgatott. Aztán csak ennyit mondott:

– Eszter, ez kegyetlenül gyönyörű.

– Inkább gazdaságilag ésszerű.

– Nem, nem. Ez pontosan kegyetlenül gyönyörű. A legszebb ruhámban megyek.

– Csak gyászbeszédek ne legyenek.

– Természetesen. Legfeljebb koccintunk arra, hogy időben lekerült az a gyűrű.

Dél körül megindult Márk oldaláról az ostrom. Elsőként az anyja, Krisztina hívta. Eszter nem vette fel. Néhány perccel később hosszú üzenet érkezett tőle: „A büszkeséged miatt tönkreteszed a fiam életét. Egy nőnek bölcsebbnek kell lennie. Márk csak elvesztette a fejét, te pedig ahelyett, hogy elsimítottad volna, látványos megalázást rendeztél.”