Az anyja hangjában aggodalom volt, de hisztéria nem. Eszter ezt mindig becsülte benne. Mária tudott nagyon félteni, de ritkán veszítette el a józan eszét.

– Márk közölte, hogy a családban a férfi a főnök, és jobb, ha már most megszokom, hogy engedelmeskedem.

A vonal túlsó végén néhány másodpercnyi csend támadt.

– Így mondta?

– Szó szerint.

– Hol vagy most?

– Otthon.

– Ő ott van nálad?

– Nincs. És kulcsa sincs.

– Jó – mondta Mária rövid hallgatás után. – Indulok.

– Anya, nem kell. Megoldom.

– Tudom, hogy megoldod. De attól még megyek. Nem megmenteni akarlak, csak melletted lenni.

Eszter egy pillanatra lehunyta a szemét. Pont ezért szerette az anyját: amikor nehézzé vált az út, nem próbálta kitépni a kezéből a kormányt.

– Gyere – felelte halkan.

Amíg Mária úton volt, Eszter sorban üzent a szolgáltatóknak. Udvarias, pontos, tárgyszerű mondatokat írt, semmi olyasmit, hogy „sajnos így alakult”, vagy „nem jött össze”. Utána Nórának, a legközelebbi barátnőjének is küldött egy sort: „Nem lesz esküvő. Jól vagyok. Márk idő előtt bemutatta a jövőbeli családi alkotmányt.” A válasz szinte azonnal megérkezett: „Menjek?” Eszter ezt írta vissza: „Most ne. Holnap segíts felhívni a vendégeket, ha kérdezősködni kezdenek.” Nóra válasza rövid volt: „Büszke vagyok rád.”

Márk negyven perccel később telefonált. Eszter nézte a kijelzőt, amíg a hívás meg nem szakadt. Aztán üzenet érkezett: „Úgy viselkedsz, mint egy gyerek.” Rögtön utána egy másik: „Majd ha lehiggadtál, beszélünk.” A harmadik így szólt: „Anyám már tudja, teljesen ki van akadva.” Egy perccel később jött a következő: „Felfogod egyáltalán, mit fognak szólni az emberek?”

Eszter megnyitotta a beszélgetést, és lassan begépelte:

„A döntésem végleges. A továbbiakban kizárólag az esküvő lemondásával és a személyes holmik visszaadásával kapcsolatban kommunikálok. Holnap 12:00-kor elküldöm a listát. Magánbeszélgetésre nincs szükség.”

Márk azonnal válaszolt:

„Nincs jogod ezt egyedül eldönteni.”

Eszter a mondatra nézett, és szárazon elmosolyodott. Előző nap talán még fájt volna neki. Ma már csak újabb bizonyíték volt arra, hogy jól döntött.

Visszaírt:

„A házasságkötéshez adott beleegyezésemet a hivatalos megkötés pillanatáig bármikor visszavonhatom. Most éltem ezzel a jogommal.”

Ezután kikapcsolta az értesítéseket.

Mária egy zacskó sárgabarackkal és egy üveg ásványvízzel érkezett. Nem rohanta le öleléssel a lányát. Levette a cipőjét, bement a konyhába, kezet mosott, majd elkezdte egy tálba pakolni a gyümölcsöket. Eszter figyelte, és hirtelen hálát érzett ezért az egyszerű, hétköznapi mozdulatsorért. A világ nem omlott össze. Csupán elmaradt egy esküvő egy olyan férfival, aki túl korán mutatta meg, mivé szeretett volna válni utána.

– Mondd el az elejétől – kérte Mária.

Eszter elmondta. Nem színezte ki, nem sírt közben, nem próbálta Márkot szörnyetegnek beállítani. Csak a tényeket sorolta: a viselkedésében beállt változásokat, a közös megbeszélés nélkül meghozott döntéseit, a vezetéknevével kapcsolatos megjegyzéseket, Márk anyjának terveit az ő lakásában, és a mai mondatot.