Krisztinával szinte mindennap váltottak pár üzenetet. Átbeszélték, mit kell magával vinnie, milyen ruhákra lesz szüksége Márknak, hogyan érdemes elmondani neki az utazást úgy, hogy ne ijedjen meg, és ne is szomorodjon el túl korán.

– Előre meg akarod mondani neki? – kérdezte Krisztina egyik este telefonon.

– Még nem tudom – vallotta be Eszter. – Attól félek, ha túl hamar elmondom, véletlenül kikotyogja az apjának. A gyerekek nem tudnak titkot tartani, főleg nem az apjuk előtt.

– Ez igaz. De akkor mit mondasz neki a repülőtéren?

– Kitalálok valamit. Azt mondom, külön kalandunk lesz. Csak mi ketten.

Két nappal az indulás előtt Gábor hazaért a munkából, és a hálószoba ajtajában megtorpant. Eszter éppen a bőröndöt pakolta. Gondosan hajtogatta Márk pólóit, külön kupacba rendezte Gábor holmijait, és egy másikba azokat, amelyeket Juditnak készítettek elő.

– Már csomagolsz? – kérdezte Gábor, az ajtófélfának támaszkodva. – Anya teljesen odavan az örömtől. Tegnap beszéltem vele, vett valami különleges naptejet is, érzékeny bőrre.

– Jó, hogy felkészült – mondta Eszter anélkül, hogy felnézett volna.

– Figyelj, Márkkal beszéltél már arról, hogy Réka nénihez megy?

Eszter keze egy pillanatra megállt a levegőben a pólóval. Aztán szépen kisimította az anyagot, letette a többi közé, és csak ezután fordult a férje felé.

– Majd beszélek vele, amikor eljön az ideje.

– Az elég hamar eljön. Holnapután indulunk.

– Tudom, Gábor.

A férfi most alaposabban megnézte őt, mintha valami szokatlant hallott volna ki a hangjából. De nem kérdezett tovább. Valószínűleg a feszültségét a készülődés fáradtságának tudta be. Bement a fürdőszobába, Eszter pedig becsukta mögötte az ajtót, és még percekig mozdulatlanul állt. Hallgatta a víz zúgását, a lakás ismerős neszeit, azokat a mindennapi hangokat, amelyekről szinte biztosan tudta, hogy hamarosan egészen más jelentést kapnak.

Aznap este, amikor Márkot fektette le, leült az ágya szélére. Óvatosan kezdett bele abba a beszélgetésbe, amelyet napok óta halogatott.

– Márk, van számodra egy titkom. Igazi, nagyfiús titok.

A kisfiú szeme azonnal felragyogott. Felkönyökölt a párnáján.

– Milyen titok?

– Te meg én elmegyünk a tengerhez. Ketten. Csak te és én. Saját kalandunk lesz, apa és nagyi nélkül. Mit gondolsz, menni fog?

Márk elgondolkodott, de nem úgy, mint amikor egy gyerek rossz hírt próbál feldolgozni. Inkább olyan izgalom ült ki az arcára, mint amikor valami új, érdekes játékot ajánlanak neki.

– És apa miért nem jön?

– Apa nagyival máshová utazik, nekik ott lesz dolguk. Mi pedig elrepülünk cápákat keresni. Emlékszel, mennyire szerettél volna róluk többet megtudni?

– Repülővel megyünk? Csak ketten? – A hangjában egyszerre volt lelkesedés és egy kevés bizonytalanság.

– Igen. Csak mi ketten. De ez most a mi titkunk, jó? Egyelőre nem mondjuk el senkinek. Még apának sem. Majd én elmondom neki, amikor itt lesz az ideje.

Márk komolyan bólintott. Látszott rajta, hogy teljes súlyában átérzi a feladat fontosságát.

– Mint a filmekben, amikor a hősök a végéig titokban tartják a tervet.