Olyan sokáig ült mozdulatlanul, hogy a tablet kijelzője magától elsötétült. A szobában ezután már csak a gyerekszoba felé vezető folyosón égő éjjeli fény adott halvány világosságot.

Az első ösztöne az volt, hogy bemenjen a hálóba, felrázza Gábort, és ott, az éjszaka közepén magyarázatot követeljen tőle, nem várva reggelig. Mégsem mozdult. Valami hűvös és nyugodt rész ébredt fel benne, mintha különvált volna attól a forró, dühös énjétől, amely legszívesebben kiabált volna. Ez a hideg józanság mást súgott neki. Ha most jelenetet rendez, Gábor majd bocsánatot kér, magyarázkodik, megtalálja a megfelelő mondatokat, és a végén megint az lesz az egészből, hogy neki tulajdonképpen igaza volt, csak rosszul adta elő, Eszter pedig túl hevesen reagált. Tizenöt év házasság alatt számtalanszor átélte már ezt. A viták rendre oda futottak ki, hogy nem Gábor tetteiről beszéltek, hanem Eszter haragjáról.

Óvatosan letette a tabletet a dohányzóasztalra, mintha törékeny üvegből készült volna, majd kiment a konyhába. Töltött magának egy pohár vizet, leült az asztalhoz a sötétben, és gondolkodni kezdett.

Három hét volt még az indulásig. Három teljes hete maradt.

Másnap a munkahelyén a számítógép előtt ült, a megszokott mozdulatokkal egyeztette a számlákat, de a gondolatai egészen máshol jártak. Ebédszünetben kiment az épület elé, leült az iroda melletti padra, és felhívta Krisztinát, a barátnőjét, akit még az egyetemi évekből ismert.

– Krisztina, szia. Figyelj, lenne egy kérésem. Kicsit furcsa.

– Mondd – felelte Krisztina. Ő azok közé tartozott, akik megérezték, mikor nincs szükség felesleges kérdezősködésre, csak segítségre.

– Neked élnek rokonaid Szegeden, ugye? Egyszer mesélted, hogy van egy házuk kiadó vendégszobákkal.

– Igen, Ágnes néném. Mi történt?

Eszter röviden, amennyire csak tudta, egyenletes hangon elmondta a levelet, a módosított foglalást, és azt, hogy Gábor egy szót sem szólt neki az egészről.

Krisztina néhány másodpercig hallgatott.

– Komolyan kihúzta a saját fiát az utaslistáról?

– Komolyan. És még arra sem vette a fáradságot, hogy előre szóljon.

– Szeretnéd, hogy megkérdezzem Ágnes nénit, van-e szabad szobája két hétre? Tiszta, nem drága, és jó helyen van, a vízpart sincs messze.

– Kérlek, tudd meg. De egyelőre maradjon köztünk.

– Persze. Egyedül akarsz elmenni Márkkal?

Eszter lenézett a kezében tartott telefonra. A képernyőn háttérképként Márk mosolygott: a tavalyi folyóparti pihenésen egy felfújható dinoszauruszt ölelt magához.

– Igen – mondta halkan. – Azt hiszem, igen.

Aznap este megnyitotta a banki alkalmazást, és elkezdte újraszámolni, mire elég a pénzük. A nyaralásra félretett összeg már jó ideje a közös számlán pihent.

Egy részét azonban már elvitték a repülőjegyek és a foglalások, amelyekből most egyszerűen kihúzták őt és a fiát. Vagyis másik megoldást kellett találnia, külön pénzből. Volt némi saját tartaléka, amit még régebben tett félre arra az esetre, ha egyszer nagyon szükség lenne rá, és ott volt az előző negyedéves prémiuma is, amelyhez eddig nem nyúlt. Elővette a telefonján a számológépet, és sorra beírta a tételeket: másik járat jegyei, szállás Ágnes néninél, étkezés, Márk programjai, apróbb kiadások.