– Nem döntöttem. Javasoltam.

– Úgy nézel rám, mint aki már mindent elhatározott.

Gábor nem válaszolt. A hallgatása beszédesebb volt bármilyen magyarázatnál. Eszter elővette a tányérokat, és a szokásosnál keményebb mozdulattal rakta őket az asztalra. A fém evőeszközök csörrenése túl hangosan hasított bele a konyha levegőjébe.

– Zárjuk le ezt most – mondta végül. – Fáradt vagyok, egész nap dolgoztam, határidős jelentésem van, nincs erőm vitatkozni.

– Rendben – egyezett bele Gábor túlságosan gyorsan.

Ez a gyors meghátrálás is gyanús volt. Eszternek olyan érzése támadt, mintha a férje nem lemondott volna az ötletről, csupán későbbre tette volna a beszélgetést, hogy akkor már ne kérdésként, hanem kész helyzetként térjen vissza hozzá.

Aznap este nehéz szívvel feküdt le. Valahol a bordái alatt kellemetlen, nyomasztó érzés ült, az a fajta, amely akkor jelenik meg az emberben, amikor rájön: a mellette élő másik fél már mindent eldöntött, neki pedig csak a választás látszatát hagyta meg.

Kicsit több mint egy hét telt el. A napokat elnyelte a megszokott rohanás: munka, háztartás, óvodai ügyek. Márknál az iskola-előkészítő csoportban a tanév végéhez közeledtek, készülni kellett az ünnepségre, és egy régi, ezüstös dzsekiből űrhajósjelmezt kellett varrni. Gábor a nyaralás témáját nem hozta fel többé. Eszter egy idő után remélni kezdte, hogy a vita valóban lezárult; talán a férje meggondolta magát, vagy csak próbálgatta, meddig mehet el, és mivel nem kapott támogatást, visszalépett.

Csütörtök este a kanapén ült, kezében a tablettel. Lefekvés előtt még átfutotta a leveleit, régi szokás volt ez nála. Könyvelőként megtanulta, hogy egyetlen figyelmen kívül hagyott e-mail akár az egész cégnek bírságot jelenthet. A tablet közös volt, Gáborral mindketten használták, ki-ki a saját fiókjával. Néha összekeverték a megnyitott lapokat, máskor valamelyikük elfelejtett kilépni a levelezéséből. Aznap este, amikor Eszter a saját oldalát akarta megnyitni, észrevett egy értesítést egy másik fülön. Az a fül még ebéd óta maradhatott nyitva, amikor Gábor feltehetően a jegyeket ellenőrizte.

Eszter nem akart szándékosan beleolvasni a férje leveleibe. Egyszerűen megakadt a szeme a tárgymező egyik szaván: „átfoglalás”. Mellette ott állt a légitársaság neve is: Déli Szél. Ugyanazzal a társasággal készültek utazni. Az ujja szinte magától érintette meg a képernyőt.

A levél az ügyfélszolgálattól érkezett, és a foglalás módosítását igazolta vissza. Az utaslistán, ahol egy hónappal korábban még három név szerepelt – Gábor, Eszter és Márk –, most Gábor, Eszter és Judit állt.

Eszter háromszor is végigolvasta a sorokat, mintha abban reménykedne, hogy a betűk majd más jelentésbe rendeződnek. Ezután megnyitotta a szállodával folytatott levelezést is, amely szintén Gábor postafiókjába érkezett. A tengerparti hotel recepciósa udvarias hangnemben visszaigazolta a vendégösszetétel módosítását: egy gyermek helyett egy további felnőtt érkezik, a különbözetet az adott napon az ügyfél bankkártyájáról kiegyenlítették.