„Mi lenne, ha ezúttal Márk helyett anyámat vinnénk magunkkal?” Eszter majdnem elejtette a konyhai fogót, elképedve visszakérdezett
Szívszorító, igazságtalan döntés, amit nem fogadhatok el.
– Eszter, gondolkodtam a nyaraláson. Mi lenne, ha ezúttal Márk helyett anyámat vinnénk magunkkal?
Eszter éppen a sütőből emelte ki a rakott étellel teli tepsit, és a kérdésre majdnem kicsúszott a kezéből a konyhai fogó.
– Hogy érted azt, hogy Márk helyett? Ezt most komolyan mondod?
– Hallgass meg – Gábor végre felnézett rá. A tekintetében az a makacs, magabiztos kifejezés ült, amellyel a mérnökök szokták bizonygatni, hogy egy szerkezet egészen biztosan kibírja a terhelést. – Anya hetvenéves. Ingadozik a vérnyomása, a nagy meleg veszélyes lehet neki. Ha velünk jön, legalább mellette leszek, figyelni tudok rá.
– És Márk? Ő hétéves. Egész évben ezt a tengert várta. A hűtőn ott lóg a kis naptára, minden napot kihúz rajta.
– Márk még kicsi. Egy év múlva már alig fog emlékezni erre az útra. Neki mindegy, melyik parton homokozik. Anyának viszont lehet, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy normálisan eljusson valahová, amíg még bírja.
Eszter letette a tepsit az alátétre, majd lassan lehúzta a kezéről a fogókesztyűket. Az ujjával elsimította a szélüket, mintha abban a pillanatban ez fontosabb volna, mint a férje szavai.
– Gábor, a jegyeket már megvettük. Három főre foglaltunk szobát. Te most egyszerűen át akarod írni az egészet anélkül, hogy velem előtte megbeszélnéd?
– Most beszélem meg veled.
– Nem. Te ezt úgy közlöd, mintha már eldöntött tény lenne. Nem úgy, mint amit közösen mérlegelünk.
A férfi sóhajtott, félretolta a bögréjét, és megdörzsölte az orrnyergét. Mindig ezt csinálta, amikor érezte, hogy fogynak az érvei, de esze ágában sem volt engedni.
– Nem mondtam, hogy végleges döntés. Csak felvetettem. Gondolj bele te is: tényleg olyan nagy baj lenne, ha anya végre nem csak a tévében látná a tengert? Annyit dolgozott egész életében, egyedül nevelt fel, apa korán meghalt, tudod jól az egész történetet.
– Tudom. És tisztelem is őt. De ennek mi köze a mi családi nyaralásunkhoz, amit a fiunkkal terveztünk?
– Az, hogy a család nem csak Márkból áll.
A szomszéd szobából tompa puffanás hallatszott, mintha valami leesett volna. Egy pillanattal később Márk berohant a konyhába. Fakó pólót viselt, rajta egy valaha élénkzöld, mára számtalan mosástól szinte szürkévé fakult tyrannosaurus.
– Anya, ugye biztos, hogy augusztusban megyünk a tengerhez? Kivettem a könyvtárból egy cápás könyvet, tudni akarom, milyen fajták élnek ott!
Eszter gyorsan mosolyt erőltetett magára, bár a szája szélén látszott, mennyi erőfeszítésébe kerül.
– Persze, kicsim. Menj, fejezd be a vacsorát. Kezet mostál?
Márk már szaladt is vissza, Eszter pedig a férjéhez fordult. A mosoly addigra teljesen eltűnt az arcáról.
– Láttad, hogyan nézett? Egész évben erre készül. Te tényleg azt akarod mondani neki, hogy ő mégsem jöhet?
– Nem azt mondtam, hogy teljesen itthon marad. Elküldhetnénk egy hétre a nővéredékhez vidékre. Ott is van folyó, biztosan jól érezné magát.
– A folyó nem tenger, Gábor. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy te az egész család helyett döntesz, anélkül hogy engem vagy őt megkérdeznéd.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz