Lilla a szája elé kapta a kezét.

— Ez magánbeszélgetés volt!

Eszter felállt.

A térde remegett, de a hangja tisztán csengett.

— Az én megalázásom is magánügy volt. Ti mégis közszemlére tettétek.

Benedek kétségbeesetten a vendégek felé fordult.

— Ez manipuláció! Ezek a fájlok hamisak. Alcasar úrnak ellenségei vannak. Ezt a családot használja arra, hogy…

— Mire? — vágott közbe Márk, és lassan felállt. — Szórakozásra?

Benedek elhallgatott.

Márk kilépett a sorok közötti folyosóra. Nem emelte fel a hangját, mégis mindenki hallotta.

— Hat hónappal ezelőtt Benedek Ledesma hamis befektetési dokumentumokkal kereste meg az egyik cégemet. Családi kapcsolatokat, társasági eseményeket és romantikus viszonyokat használt arra, hogy zárt pénzügyi információkhoz jusson.

Eszter ereiben megfagyott a vér.

Márk ránézett.

— Esztert azért hagyta el, mert ő észrevette az eltéréseket.

Eszternek eszébe jutottak a szakítás előtti késő esték. Benedek ingerült arca, amikor hiányzó aláírásokról kérdezte. A hirtelen titkolózása. A gúnyos megjegyzései, amikor Eszter ragaszkodott hozzá, hogy a számok nem stimmelnek.

Azt hitte, csak terhére van.

Nem.

Veszélyes volt rá nézve.

Márk folytatta:

— Lillát azért választotta, mert ő nem tett fel kérdéseket.

Lilla zokogni kezdett, de ez már nem lágyította meg a jelenlévőket.

Benedek apja dühödten felpattant.

— Ez rágalom!

Abban a pillanatban két pénzügyi nyomozó lépett be az oldalsó kapun.

Benedek apja azonnal visszaült.

A nyomozók határozott léptekkel indultak Benedek felé.

Ő hátrált egy lépést.

— Benedek Ledesma — mondta az egyikük —, velünk kell jönnie.

Lilla megragadta a karját.

— Mondd meg nekik, hogy ez nem igaz!

Benedek ránézett.

Egyetlen másodpercre Eszter látta, ahogy az igazság letépi róla az összes álarcot.

Nem volt a szemében szerelem.

Nem volt benne bűnbánat.

Csak számítás.

Aztán Benedek durván kirántotta a karját Lilla kezéből.

— Ne nyúlj hozzám! — mordult rá.

Lilla úgy hátrált meg, mintha pofont kapott volna.

Mária fájdalmas, vékony hangot adott ki.

Benedek Eszter felé fordult.

— Azt hiszed, ettől különb leszel? Azt gondolod, ha mellé állsz, attól megváltozik, ki vagy valójában?

Márk előrelépett, de Eszter felemelte a kezét.

— Ne. Hadd fejezze be. Azt akarom, hogy mindenki jól hallja.

Benedek csúf, hisztérikus nevetésben tört ki.

— Mindig túl… túl nehéz voltál. Túl érzelmes, túl elvszerű, túl büszke. Túl sok. Én szívességet tettem neked!

Eszter elindult felé a sorok között.

Minden tekintet követte.

Elég közel állt meg hozzá, hogy lássa a felső ajka fölött gyöngyöző verejtéket.

— Nem, Benedek — mondta csendesen. — Te csak összetévesztetted a gyengédségemet a gyengeséggel, mert soha senki nem kényszerített rá, hogy megtanuld a különbséget.

Aztán a táskájába nyúlt, és elővette a régi eljegyzési gyűrűt.

Maga sem tudta, miért hozta magával aznap.

Talán mert valamelyik része már akkor is tudta, hogy egyszer vissza kell adnia.

Benedek tenyerébe tette.

— Bizonyítéknak — mondta. — Ugye lopott pénzből vetted?

Benedek arca eltorzult.

Az egyik nyomozó átvette a gyűrűt, és bizonyítékos tasakba csúsztatta.