Benedek halkabbra fogta a hangját.

— Figyelj rám jól. Akármilyen játékot játszol vele, légy óvatos. Márk Alcázar nem jótékonyságból tesz bármit is. Ha melletted van, akkor akar valamit.

Ezeknek a szavaknak sebezniük kellett volna.

Ehelyett mélyebbre süllyedtek benne.

Mert valahol legbelül Eszter is ugyanezt a kérdést kerülgette.

Benedek észrevette arcán a kétely árnyékát, és gúnyos mosoly húzódott a szájára.

— Látod? Te is tudod, hogy igazam van.

Mielőtt Eszter válaszolhatott volna, a terasz ajtaja felől nyugodt hang szólalt meg.

— Vissza kellene mennie a feleségéhez.

Márk állt az ajtónyílásban.

Benedek kihúzta magát.

— Ez magánbeszélgetés.

— Nem — vágta rá Márk. — Ez egy régi rossz szokás.

Benedek arca elsötétült.

— Maga semmit sem tud rólunk.

— Eleget tudok ahhoz, hogy megnézzem a cége finanszírozását.

Benedek megmerevedett.

Eszter tekintete egyik férfiról a másikra ugrott.

— Tessék?

Márk belépett a teraszra.

— Benedek befektetőket keresett a terjeszkedési projektjéhez. Ezt az esküvőt arra használta, hogy néhány lehetséges támogató előtt kedvező benyomást keltsen.

Benedek ajka résnyire nyílt.

— Ez bizalmas információ.

— Az volt — javította ki Márk.

A levegő megváltozott közöttük.

Eszter megérezte. Most értette meg, miért jött ide valójában Márk.

Nem kizárólag miatta.

Hanem egy elszámoltatás miatt, amely már régóta ott érlelődött a felszín alatt.

Márk Benedekre nézett.

— Túlzó előrejelzéseket adott le. Olyan szerződésekre hivatkozott, amelyek még nem voltak véglegesítve. Olyan kapcsolatrendszert tüntetett fel, amellyel valójában nem rendelkezik.

Benedek ijedten a bálterem irányába sandított.

— Válogassa meg a szavait.

— Pontosan ezt teszem. Ezért tudom azt is, hogy három hónappal ezelőtt megkereste az irodámat, és Eszter családi kapcsolatait használta fel bizonyítékként a saját stabilitására. Aztán kivette őt a történetből, és a helyére Lillát tette.

Eszterben valami lezuhant.

— Az én családi kapcsolataimat? — suttogta.

Benedek nem válaszolt.

Márk hangja továbbra is egyenletes maradt.

— Felhasználta az édesapja régi ismeretségeit, az ön szakmai múltját és az ön jó hírét, hogy ajtók nyíljanak meg előtte. Aztán félredobta, amikor úgy ítélte meg, hogy a húga jobban mutat majd a fényképeken.

Eszter érezte, ahogy az utolsó, törékeny illúzió is meghal benne.

Nem azért, mert még mindig szerette Benedeket.

Hanem azért, mert most értette meg igazán: Benedek nem csupán az érzéseit árulta el. Az egész életét használta fel ugródeszkának.

— Maga tudta ezt? — kérdezte Márktól.

— Nem azonnal — felelte. — Azután kezdtem utánanézni, hogy találkoztunk a szállodában.

Benedek keserűen felnevetett.

— Persze. Magának mindig kell valami fogás az embereken.

— Nem — mondta Márk. — Nekem bizonyíték kellett.

— Mire?

Márk szeme összeszűkült.

— Arra, hogy valóban olyan jelentéktelen vagy, amilyennek látszol.

Benedek előrelépett, de az utolsó pillanatban megállította magát.

Ekkor Lilla rohant ki a bálteremből, kezével a menyasszonyi ruha uszályát emelve.

— Mi folyik itt? — követelte.

Benedek hirtelen felé fordult.

— Semmi.

Lilla azonban már látta az arcát. Látta Eszterét is. És Márkét.